„ Bomba van a Centennial Parkban. Fél órájuk van.”
Két mondat, ami az 1996 júliusában megrendezett atlantai olimpia idején elkövetett merénylet előtt hangzott el egy névtelen telefonhívótól. Nem sokkal ezután pedig megtörtént a katasztrófa: felrobbant egy csőbombákkal teli hátizsák egy koncert kellős közepén. A tragédia így is borzalmas volt, viszont sokkal több áldozatot is követelhetett volna, ha az éppen biztonsági szolgálatát végző Richard Jewell nem szúrja ki a gazdátlanul hagyott hátizsákot, és nem figyelmezteti az embertömeget a lehetséges veszélyre. A tragédia után Richard neve hősként vonult be a köztudatba, ám nem élvezhette sokáig a megmentő szerepet, ugyanis nem sokkal később az ünnepelt hősből a merénylet elsőszámú gyanúsítottja lett. A film ezt az ügyet veszi górcső alá és meséli el, hogy mi is történt a merénylet után. Az élő legenda, a lassan 90 éves Clint Eastwood legújabb alkotása ez a film. Nemcsak színészként, de rendezőként is legalább olyan tehetséges, amit az elmúlt évek filmtermése is bizonyít. Elég csak megemlíteni a közelmúltból a Sully – Csoda a Hudson folyón vagy az Amerikai mesterlövész című filmeket, de ha még régebbről szeretnénk klasszikusokat hozni, akkor méltán juthat eszünkbe a Gran Torino, vagy a Millió dolláros bébi című filmjei is. Ha a rendezői munkásságát megvizsgáljuk, észrevehetjük, hogy filmjeiben előszeretettel nyúl valós eseményekhez, és ezt a Richard Jewell balladája sem bizonyítja jobban.
A mozi eleje nagyszerűen bemutatja a történetben kulcsszerepet játszó karaktereket. Megismerhetjük főhősünket Richard Jewellt (Paul Walter Hauser), akinek legnagyobb vágya, hogy elismert rendőr legyen. A férfi az édesanyjával, Barbara Jewellel (Kathy Bates) éli az átlagos amerikai középosztálybeli életüket, ám a tragédia fenekestül felforgat mindent. Ezután jut fontos szerephez a mozi három másik fő karaktere: az újságíróként tevékenykedő Kathy Scruggs (Olivia Wilde) az FBI ügynök Tom Shaw (Jon Hamm) és a Richard igazáért küzdő ügyvéd, Watson Bryant (Sam Rockwell). A film ezen karakterek szempontjából mutatja be kitűnően Richard ügyének alakulását. Mivel a történet valós eseményeken alapul, így a film nem árul zsákbamacskát a cselekmény végkimenetelével kapcsolatban, de nyilván nem is ez volt a cél. A fókuszban végig a hősből közellenséggé vált Richard áll, aki a film egészében megmarad annak a szerethető figurának, akinek igazáért a néző tiszta szívéből tud szorítani. A mozi nagyszerűen reprezentálja a nyomozó és az újságíró karaktere által azokat az ellentétes oldalakat , melyeknek az volt a céljuk, hogy meghurcolják Richardot. Míg az egyik oldal legfőbb célja a görcsös igazságszolgáltatás volt, miszerint „valakinek mindenképp bűnhődnie kell”, addig a másik oldal elsődleges motivációja a hírhajhász szalagcímek gyártása és az ebből következő médiafelhajtás volt. Természetesen mindkét oldal szempontját meg lehet érteni, főleg a nyomozói nézőpontot, viszont az, hogy ennyire egy ember került a gyanúsítás célpontjává, már talán hagy némi kivetnivalót a nézőben. Ezek ellen kellett megküzdenie Richardnak, melyben az egyetlen segítsége az ügyvédje, Watson volt.
A film felépítése és üteme viszonylag rendben van. A karakterek megismerésére, a merénylet bemutatására, és az ezt követő nyomozás menetére is kellő időt szentel a mozi. Néhol talán kicsit alábbhagy a feszültség, de ez teret ad arra, hogy a néző is átérezze a karakterek által megélt, néhol kilátástalan helyzet nyomasztó hangulatát. Mivel egy hollywoodi produkcióról beszélünk, nem tudhatjuk persze, hogy minden úgy történt- e feltétlenül, mint ahogyan azt a vászonra vitték. A film egyes elemei néhol kicsit kiszínezettnek tűnhetnek, illetve egyes jelenetek túlságosan szájbarágósnak hathatnak, de ezek alapvetően nem vesznek el szinte semmi a film élvezeti értékéből. Azt hiszem, hogy teljesen mindegy az, hogy valaki ismeri-e a történtek alakulását vagy sem, a cselekményben rejlő feszültség és a színészi játék végig magával ragadják a nézőt, és egy emberként izgulunk azért, hogy derüljön ki az igazság.
