Donald Petrie rendezőnek olyan vígjátékokat és romantikus komédiákat köszönhetünk, mint A szomszéd nője mindig zöldebb, a Beépített szépség és a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt, nekem pedig ezek az alkotások tagadhatatlanul a kedvenceim közé tartoznak. A Beépített szépséget rengetegszer láttam az elmúlt 15 évben és mélyalvásból felébredve is tudom idézni Sandra Bullock beszólásait a filmből, így cseppet sem meglepő, hogy kíváncsi voltam a Pizzarománc című filmre is. Az sem tántorított el, hogy ezt a kicsit megcsavart és „hollywoodosított” Rómeó és Júlia történetre hajazó sztorit sokszor láttuk már TV-ben és moziban egyaránt, és az sem hogy előre tudtam az elejét, a közepét és a végét is, sőt még Hayden Christensen béna barnára festett haja – bizonyára ezzel akarták kanadai olasznak (?) eladni – sem rettenthetett el tőle.
A történet egyszerű: Nikki (Emma Robert – Sikoly 4, Screem Queens) és Leo (Hayden Christensen – Star Wars II – III, Hipervándor) Toronto, Little Italy nevű negyedében élnek gyerekkoruk óta és a legjobb barátok. Családjaiknak közös pizzázója van, azonban az apák összevesznek valamin és indul a véget nem érő gyűlölködés, egymás szívatása és a folyamatos harc, amiért Nikki inkább a londoni tanulást választja, hogy szakács lehessen. Mikor évekkel később haza kell mennie papírokat intézni, újra kezdetét veszik a bonyodalmak, hiszen otthon semmi sem változott. Természetesen a korábbi legjobb barátok között több is lehetne a barátságnál, de a gyűlölködő család és egyéb apró-cseprő gondok miatt – mint például, hogy Leo-nak valószínűleg a fél város megfordult az ágyában – ez nem is olyan egyszerű.
A film legviccesebb jelenetei kétségtelenül a nagyszülőkhöz kötődnek, akiket a Bazi nagy görög lagzi Voula nénikéjeként megismert Andrea Martin és a Leon, a profi Tonyja, Danny Aiello alakít egy nagy adag báj és vicces szituáció kíséretében. Nekik köszönhetően nem csak egy pizzát, hanem egy nagy adag Starbucks kávét is megkívántam a film végére (aki megnézi, érteni fogja, hogy miért). És igen, remekül szórakoztam a filmen, minden további probléma ellenére! Mert ez a film nem akar több lenni annál, ami: egy szórakoztató romantikus vígjáték, – vicces mellékszereplőkkel és klisékkel megspékelve – aminek az az egyetlen célja, hogy kikapcsolódást nyújtson és megnevettesse az embereket.
Nem fogja megváltani a világot – nem is akarja -, a karakterfejlődés teljes hiányát sem szabad rajta számon kérni és a csavarokat is mindenki jó előre sejtheti, de egy percre sem árul zsákbamacskát. Persze, a forgatókönyv lehetett volna olajozottabb, néhány kiegészítés is belefért volna a szereplőkről és a harsány olasz család sztereotípiát is kihagyhatták volna. Mindezek mellett az aranyos tálalásnak és főként a mellékszereplőknek köszönhetően egy igazán szórakoztató és szerethető romantikus vígjátékot tettek az asztalra a készítők, ami remek kikapcsolódást nyújt mindazoknak, akik szeretik ezt a műfaj.
