Mától vetítik a hazai mozikban a Post Mortemet!

Az elmúlt hetek bebizonyították, hogy még mindig sokan vagyunk, akik imádunk moziba járni! A Venom második részére mostanra több mint 180 ezren voltak kíváncsiak, Denis Villenueve rendező régóta várt Dűnéjét pedig már az első hétvégén több mint 70 ezren látták! Szerencsére ezen a héten sem maradunk izgalmas premier nélkül, hiszen mától végre a hazai mozikban is vetítik a Post Mortemet!

1918 fagyos telén Tomás, a fiatal vándorfotós (Klem Viktor) abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány (Hais Fruzsina) hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk. De veszélyes terepen jár: minden rossz mozdulat egy új, az előzőnél is vadabb támadást vált ki.

Bergendy Péter Post Mortem című alkotása, országunk Oscar nevezettje, eddig 28 külföldi fesztiválon szerepelt szerte a világon – 18-on a fő versenyprogramban –, és immár összesen 23 díjat kapott. A 23 díj között szerepel többek között a négy Magyar Mozgókép Díj, illetve a 10 Torontóban, a 15. Toronto After Dark Filmfesztiválon elnyert díj, melyek a legjobb film: bronz érem, legjobb horrorfilm, legjobb rendező, legjobb mellékszereplő (Hais Fruzsina), legjobb speciális effektusok, legjobb hangdesign, legjobb operatőr, legjobb vágás, a legijesztőbb film és „a film, amelynek leginkább látni akarjuk a folytatását”.

Klem Viktor és Hais Fruzsina mellett olyan nagyszerű színészeket láthatunk a filmvásznon, mint Schell Judit, Anger Zsolt, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna, a Kossuth-díjas Ladányi Andrea és Reviczky Gábor.

Friss

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

A száműzött maffiózó – Tulsa királya 1. évad (Tulsa King Season 1, 2022 – SkyShowtime) kritika

A veterán akciósztár Sylvester Stallone összeállt Taylor Sheridannel, - aki a Sicario írója, valamint...

Branagh, Poirot és a kisértetek – Szeánsz Velencében (A Haunting in Venice, 2023) kritika

Poirot, Kenneth Branagh jóvoltából most Velence csodálatos kulisszái között nyomoz miközben néha a nézők...
Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.

Hasonlóak

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...

Ott ér véget, ahol elkezdődött – Insidious – A vörös ajtó holnaptól a mozikban!

Az immár legendás Insidious horrorfranchise záródarabjában a teljes eredeti stáb visszatér, hogy újabb hátborzongató, álomszerű vízióval...

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...