Christopher Nolan nagyon kiakadt a Warner Bros. 2021-es tervein

Christopher Nolant valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Az amerikai rendezőnek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Memento, az Eredet vagy a Csillagok között, de ő hozta el nekünk legutóbb a Tenetet is. Nolan és a Warner Bros. együttműködése sok évre nyúlik vissza, hiszen az idén ötvenéves szakember legutóbbi kilenc nagyjátékfilmjét mind a stúdió kötelékében forgatta. Nos, nem lepődnénk meg azon, ha ez a jó kapcsolat erősen megromlana a történtek után.



Néhány napja ugyanis a Warner Bros. bejelentette, hogy minden 2021-es filmjüket a mozis premierekkel párhuzamosan az HBO Max streamingplatformon is elérhetővé teszik majd, mégpedig a bemutató napján azonnal. Az talán várható volt, hogy a filmszakmában nem mindenki fogja kitörő lelkesedéssel fogadni ezt a döntést, de talán nem sokan számítottak olyan éles és maró nyilatkozatra, melyet Christopher Nolan a THR-nek tett.

Az amerikai rendezőóriás egészen pontosan így fogalmazott:

”A szakma néhány legnagyobb filmkészítője és mozisztárja annak tudatában hajtotta álomra a fejét, hogy a világ legnagyszerűbb filmstúdiójának dolgozik, másnap reggel viszont rá kellett döbbennie, hogy valójában csupán a legrosszabb streamingszolgáltató alkalmazottja. A Warner Bros.-nak hihetetlen rendszere volt arra, hogy a filmkészítők munkáit mindenhol elérhetővé tegyék, beleértve a mozikat és az emberek otthonait is, ezt pedig épp most zúzzák szét, amíg mi beszélgetünk. Fel sem fogják, mit veszítenek. A döntésük gazdaságilag értelmetlen, márpedig még a legegyszerűbb Wall Street-i befektető is észre tudja venni a különbséget terjesztés és diszfunkció között.”

Nolan a továbbiaknak még azt is hozzátette, külön bosszantja a tény, hogy a Warner Bors. még csak nem is egyeztetett az érintett filmek alkotóival, akik konkrétan a médiából értesültek a döntésről.

Persze nem elképzelhetetlen, hogy egyelőre Nolanből a sértődöttség és a düh beszél, ám kétségtelen, hogy nem ő az egyetlen aki nehezményezi a történéseket.


Friss

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

A száműzött maffiózó – Tulsa királya 1. évad (Tulsa King Season 1, 2022 – SkyShowtime) kritika

A veterán akciósztár Sylvester Stallone összeállt Taylor Sheridannel, - aki a Sicario írója, valamint...

Branagh, Poirot és a kisértetek – Szeánsz Velencében (A Haunting in Venice, 2023) kritika

Poirot, Kenneth Branagh jóvoltából most Velence csodálatos kulisszái között nyomoz miközben néha a nézők...
Gulácsi Bence
Gulácsi Bence
Üdv, Bence vagyok. A Pázmány végzős Filmelmélet és filmtörténet szakos hallgatója. Tizenöt éves korom körül határoztam el, hogy filmkritikus leszek. Azóta aktívan művelem magam, olvasok és írok a témában. Igyekszem átlátni, alaposan megvizsgálni és megérteni mind filmeket, mind a mozi világát.

Hasonlóak

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...

Ott ér véget, ahol elkezdődött – Insidious – A vörös ajtó holnaptól a mozikban!

Az immár legendás Insidious horrorfranchise záródarabjában a teljes eredeti stáb visszatér, hogy újabb hátborzongató, álomszerű vízióval...

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...