Nem kevés várakozás után a Warner Bros. és a DC úgy döntöttek, hogy megkegyelmeznek nekünk és végre elénk tárják a hőn áhított Snyder Cut című vágást. Persze ez nem véletlen, hiszen nem csak a rajongók követelték Az Igazság Ligája című film Snyder féle verzióját, hanem a benne játszó színészek is. Közülük talán a legvehemensebb Jason Momoa (Aquaman), aki a legnagyobb támogatója is ennek az indítványak. Úgy néz ki, hogy imáink meghallgattattak, hiszen 2021-ben már biztosan láthatjuk az eddig csak legendaként létező vágást az HBO MAX kínálatában. A The Hollywood Reporter értesülései szerint a 2021-ben megjelenő Snyder Cut-ra további 20 millió dollárt szánnak, ami az utómunkát (filmzene, vágás és speciális effektek) hivatott fedezni. A formátum kapcsán pedig vagy egy 4 órás rendezői változatban, vagy pedig egy 6 részes minisorozatban gondolkodnak. Hogy melyik lesz a befutó jó kérdés, de egy valami vitathatatlan, hogy ha a pletykák igazak és azt még megtoldják az utómunkával, akkor garantáltan a DC moziverzum legerősebb filmjét köszönthetjük majd Az Igazság Ligája: Synder Cut személyében, amikor megjelenik majd 2021-ben.