A címben szereplő játékot talán senkinek sem kell bemutatni. Lényege, hogy egy kisebb- nagyobb társaságban az emberek kérdéseket tesznek fel a másiknak, és annak felelnie kell az igazat, vagy végrehajtani azt a feladatot, amit a kérdező (vagy a többiek) kiszabnak rá. Az évek során, a főként horrorokra és thrillerekre szakosodott Blumhouse stúdió komoly sikereket ért el és tudhat magáénak. Elég, ha csak a tavalyi Oscar díjas Tűnj el!-t, vagy a James Mcavoy főszereplésével készült Széttörvét említem. A Felelsz vagy mersz játékot már több film is feldolgozta. A legutóbbi ilyen tavaly debütált, igaz csak amerikában és ott is csak házimozis forgalmazásban. Jeff Wadlow (Kick-ass 2) adaptációja azonban már a mozikig is eljutott és mi ennek nagyon örültünk.
A film eleje tipikus sablonokkal operál. Adott egy fősulis/egyetemista baráti társaság, akik a tavaszi szünetben kiruccannak Mexikóba levezetni a feszkót. Ott az utolsó éjszakán egy buli közepette a főszereplő Olívia megismerkedik egy „jóképű” idegennel, aki elviszi őket egy elhagyatott, romos templomba. A csapatnak nem igazán van kedve itt maradni, az idegen srác se túl szimpatikus, de Olívia unszolására belemennek a dologba és elkezdik játszani a Felelsz vagy mersz játékot. Már az első kérdéseknél igencsak feszült lesz a hangulat, ami felzilálja a kis baráti társaságot. Carter, az ismeretlen srác pedig egy meglepő felelet után gyorsan lelép. Innentől vesznek izgalmas és érdekes fordulatot a történések. A legjobb barátnők egymás ellen fordulnak. Senki sem tudja, hogy kiben bízzon, és azt sem tudják, hogy mi a valóság és mi a látomás. Aztán az első haláleset után mindenki rájön, hogy egy brutális és teljesen valós játékba csöppentek, ahol, ha nem a szabályok szerint cselekedik valaki az az életével fizet.
Bár láttam már hasonló sztorit, más környezetben (Végső állomás-filmek, Tudom mit tettél tavaly nyáron, Sikoly), de a kicsit sablonos történet ellenére korrektül van felépítve a film cselekményszála. A Felelsz vagy mersz játék közben a válaszokból megismerhetjük a fő karakterek hátterét, félelmeit, emberi mivoltukat és motivációjukat is. Bele láthatunk a fejükbe, érzéseikbe és hogy kinek ki mennyire fontos és mit érez a másik iránt. Bár sokat kell várni rá, de végül megtudjuk azt is, hogy honnan indult a játék, valamint, hogy azt ki, és miért irányítja. Nem akarok lelőni dolgokat, de lesznek kellemes meglepetések. A befejezést szerintem a mai kor szellemének megfelelően nagyon eltalálták.
A szereplők között sok ismert arcot nem fedezhetünk fel, kivétel ezalól talán a Teen Wolf-os Tyler Posey, de ő nem tesz hozzá érdemlegesen az alkotáshoz. Viszont az Olíviát és barátnőjét játszó hölgyek (Lucy Hale – Hazug csajok társasága és Violett Beane – Flash – A villám sorozat) kellemes csalódást okoztak. Színt vittek a karakterekbe és hihetően alakították azokat. A Blumhouse-os produkcióknál már megszokhattuk a sötét tónusú zenei aláfestést, ez itt sincs másképp, de továbbra is működik. Amit én hiányoltam, az a 18-as korhatár besorolás. Ebből a sztoriból lehetett volna egy ennél még sokkal izgalmasabb, ijesztőbb és véresebb misztikus horrort is alkotni. A halálesetek legalábbis indokolták volna. De ezt leszámítva is egy maximálisan szórakoztató alkotást kaptunk, ahol a picivel több, mint másfél órát sikerült üres járatok és unalmas jelenetek nélkül kitölteni.
