Nomen est omen. Néha nagyon nehéz megérteni a franciák stílusát. Oké, teljesen más kultúra, de nekem kifejezetten nehezemre esik, ha valaminek van mélysége, súlya viszont semmi. Sokszor nagyon jól esik a súlytalanság, amikor egy film egyértelműen csak a humorra akar építeni. Mint például a szintén francia, Bűbájosok című mozi esetében. De kérem szépen, ha olyan témát érint egy film, mint 8 évig ülni ártatlanul és még bele is vezet minket ennek a lelki gödrébe, akkor ne hozzon ilyen felszínes megoldásokat. Az az érzésem, hogy maga a film sem tudja, hogy miről akar szólni. De azért megpróbálom felskiccelni.
Yvonne egyedül neveli gyermekét. A férje két éve meghalt. A gyerek bálványozza apját, és tulajdonképpen Yvonne is. Aztán egy nap megtudja, hogy a férje nem hogy nem hős, de korrupt volt és egy ártatlan ember miatta van börtönben immáron 8 éve. A lelkiismeret furdalástól vezérelve a nő mindent kitálal a bírónak, Antoine-t ennek köszönhetően 2 héttel hamarabb kiengedik, mint ahogy szabadult volna. Louise, Yvonne kollégája próbálja lebeszélni őt, az ártatlanul elítélt férfi megbékítéséről, hiszen a gyereknek nehéz volt elfogadnia apja halálát, most pedig még a bálványát is porrá akarja zúzni?
Yvonne ennek ellenére cselekszik, majd aztán.. nem történik semmi.
Be volt lengetve egy dráma, ami sosem történt meg. Ezen valahogy átevickélünk. De a gyereknevelés amúgy sem egy központi kérdés a filmben, sőt amennyit innentől kezdve Yvonne kimarad otthonról, hogy vigyázzon Antoine-ra, az már gyámügyért kiált. De ez fel sem merül, csak nekem volt kényelmetlen. Aztán ott van egy bimbódzó új kapcsolat Yvonne és Louise között, de ezzel sem hagynak minket foglalkozni, mert Yvonne folyamatosan azzal van elfoglalva, hogy kirángassa a szarból Antoine-t, aki kvázi ámokfutást rendez a városban, „nekem ehhez most jogom van” felhanggal. Amire Yvonne rá is erősít, mert… még mindig a lelkiismeretfurdalása van.
Na most nekem az nem kerek, hogy valaki az elhunyt, frissen csalódást okozó férje bűne miatt annyira szégyelje magát, hogy ha a másik idegből felgyújt egy egész éttermet és füleket rág le emberekről, azt folyamatosan megmentse és ne egy jó nevű pszichiátriára cipelje be. De lehet, hogy velem van a baj. A film egyébként nem lenne rossz, ha nem venné túl komolyan a felvetett problémáit és vicces lenne. Vagy akkor is jó lenne, ha komolyan venné a felvetett problémákat, de egyáltalán nem akarna vicces lenni. De így, a kettő között lavírozva, nagyon kellemetlen az élmény.
Remekül érzékelteti ezt az érzést az intermezzo, mikor Louise harmadszor küld haza egy olyan embert, aki fel akarja adni magát, mert több embert megölt – köztük a nagynénjét – és magával hurcibálja az áldozatok különböző testrészeit, FEHÉR nylonzacskókban. Hát egyem meg a szívét, szerelmes, elvonja a figyelmét, hogy kiderítse Yvonne mit érez iránta. Vicces is lehetne akár… de nem az. Ja, és szerepel benne Audrey Tatou is. Igaz karaktere nem sokat ad hozzá a filmhez, de azért gondoltam szólok.
