Sokak számára ő volt az Egyetlen Igazi James Bond, számomra ő volt az egyetlen James Bond, akit egyáltalán hajlandó voltam megnézni, mert magát a sorozatot legalább annyira utálom, mint amennyire Sean Connery-t szeretem. Ő volt az, aki mellett az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag női főszereplője egyszerűen eltűnt a homályban, szegény Alison Doody panaszkodott is miatta eleget, pedig hát az öreg harcos magát Indiana Jonest is simán lejátszotta a vászonról. Nélküle nem született volna meg sem minden idők egyik legjobb háborús-lélektani filmje, a Domb, se a világ messze legrosszabb képregény-adaptációja, A szövetség. Fiatalon ellenállhatatlanul szexi volt (Aki király akart lenni, Szél és az oroszlán, az alig ismert, pedig zseniális Robin és Marian… csupa olyan alkotás, amit akárhányszor meg tudok nézni, és immár a saját gyerekeimet vezetem be velük az igényes kalandfilmek világába). Öregen meg szintén. Már igazi ezüsthátú volt, mikor olyan nőket csábogatott a vásznon – teljesen hihetően – mint Michelle Pfeiffer (Oroszország ház) vagy Cathrine Zeta Jones (Briliáns csapda). Ki a fene emlékezne a kretén Hegylakóra, ha nincs ott Ramirez, a francia akcentussal beszélő skót hőst kitanító, skót akcentussal beszélő spanyol. Eltéveszthetetlen hangja és arca nélkül a Sárkányszív Draco-ja is csak egy lett volna az akkoriban népszerű sárkányos filmek tucat-gyíkjai közül. Neve szerepel Spielberg híres „Hét valódi világsztár” listáján. Bafta-díjat a Rózsa nevéért kapott (senki más nem tudta volna úgy eljátszani Baskerville-i Vilmost, mint ő, más kutyafüle, hogy az egész filmnek mennyi köze volt végül Umberto Eco zseniális regényéhez), Oscart pedig a hajthatatlan, lojális és mindeközben utánozhatatlanul derűs Jim Malone megformálásáért (Aki legyőzte Al Caponét).
Életében is hajthatatlan volt, lojális és derűs, amolyan igazi skót (jóllehet igazi bunkó skót is tudott lenni, pont Skóciában éltem, mikor hetekig cikkeztek róla a bulvárlapok, hogy milyen csúnyán összeveszett Ewan McGregorral azon a sarkalatos kérdésen, hogy van-e joga neki, mármint Connery-nek megmondani, milyen egy echte skót hazafi. A „legnagyobb élő skót” címet elnyerő veterán színész a jelek szerint komoly erőfölényben volt fiatal kollégájával szemben).
Pedig az élete nem is indult olyan egyszerűen: az edinburgh-i család meglehetős szegénységben élt. Sean Connery (akkor még Tommy) élete első éveiben nem ismerte a meleg víz fogalmát. A későbbiekben minden munkát elvállalt, ami csak szembejött vele, többek között koporsófényező és gyászhuszár is volt, de modellkedett is a művészhallgatóknak az Edinburghi Egyetemen. (Azok lehettek a daliás idők a művészeti képzésben, a fene egye meg…). „Nagy Tam”, ahogy a termete miatt becézték, utcai verekedésekbe keveredett és klasszikus vagánycsávó tetoválásokat csináltatott – az egyik karjára „apa és anya” került, a másikra „Skócia mindörökké”. Ha lett volna harmadik, arra tuti valamelyik kétballábas skót focicsapatot varratta volna – vagy a Machester United-ot, ahol addig focizott, míg rá nem jött, hogy színészkedni sokkal menőbb.
A katonaságtól fekéllyel szerelték le, pedig biztos fél kézzel megnyerte volna akár a harmadik világháborút is. A body builderek számára ismerős Mr. Universe-versenyeken is indult, de a többi versenyzővel ellentétben úgy vélte, hogy a puszta izomtömegnél fontosabb, hogy az ember az izmaival csináljon is valami érdekeset.
Filmes karrierje az ötvenes években indult, nem meglepő módon azzal a jelszóval, hogy „ezt a pasit a csajok imádni fogják”. A jóslat annyira bejött, hogy a Máshol, máskor című film forgatásán a főszereplőnő alvilági kapcsolatokkal is rendelkező vőlegénye pisztollyal rohant be egy jelent közepén, hogy a nyomoronc nőcsábász skótot elintézze, de a későbbi James Bond kicsavarta a kezéből a fegyvert és könnyedén lebirkózta. (A közelben tartózkodó nők eloltásához egy teljes brigádnyi tűzoltóra volt szükség).
A „későbbi James Bond” aztán majdnem össze sem jött, Ian Fleming, a karakter atyja ugyanis abszolúte utálta a gondolatot, hogy az elegáns titkos ügynök szerepét egy „túlméretezett kidobóemberre” bízzák. Szerencsére magára maradt a véleményével, James Bond pályafutását pedig Connery oly sikeresen megalapozta, hogy azóta is nyögjük a következményeit. (Fleming egyébként később annyira megkedvelte a kikupálódott kidobóembert – Conneryt egy rendező haverja Bond szerepe kedvéért kaszinókba vitte, szmokingban járatta és mindenféle módon próbált finomítani a „mogorva skót” modorán –, hogy a leghíresebb angol titkos ügynök kapott egy skóciai szálakkal rendelkező előtörténetet is). Connery relatíve hamar ráunt a James Bond-sztereotípiára. Utoljára több év kihagyást követően 1971-ben játszotta el, csillagászati összegekért, gázsijából pedig megalapította a skót pályakezdő művészek útját egyengető Scottish International Education Trust-ot.
Nem kevesebb, mint 59 éves volt, mikor megválasztották a világ legszexisebb élő férfijának (amire azt tudta nyilatkozni, hogy „még szép, halott férfi ritkán szexi”…). Még számos szerepet eljátszott (a kései alkotások közül személyes kedvenceim a Vadászat a Vörös Októberre és a Gyilkos nap), mire végül annyira megutálta Hollywoodot, hogy elhatározta, élete további részében csak golfozni lesz hajlandó (a skót függetlenségi mozgalom támogatása mellett, természetesen). Én is ebből az apropóból találkoztam vele egyébként, mikor a skóciai Saint Andrews világhírű golfpályái melletti bokrokból kimászva (ahol golflabdákat gyűjtöttem, hogy majd itthon a sok szájtáti ismerősöm hogy fog örülni nekik) egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy idősebb Henry Jones elüget mellettem. Felülmúlhatatlanul érzelmes és letaglózó találkozás volt. Legalábbis számomra. A kétezres évekre a legendás színész teljesen visszavonult, és második feleségével, Micheline Roquebrunnal hol Spanyolországban, hol Portugáliában, hol a Karib-szigeteken ütögette a labdát, miközben az asszony (köztünk szólva egészen iszonyatos) festményeket készített róla, de évente vagy harmincat. Szép dolog a szerelem. Fia, a szintén színész Jason Connery még az első feleségétől született (Diane Cilentótól 1973-ben vált el, elég csúnya botrányokat követően).
Sean Connery nem érte meg, hogy visszaköltözzön imádott Skóciájába (bár az is igaz, hogy azt mondta, akkor költözik vissza, ha Skócia független lesz, eme követelés bölcsességének megvitatása pedig túlmutat jelen cikk keretein). Egy ideje már gyengélkedett, és végül békében, nyugodtan, családtagjai körében halt meg. Most megyek, és megnézem vagy négy-öt filmjét egymás után.
