péntek, március 29, 2024

Trending

Hasonlóak

Boldog halálnapot! 2. (Happy Death Day 2U – 2019) [Kritika]

Az utóbbi időben reneszánszát éli az Idétlen időkig című filmben (is) használt időhurkos formula. Csak az elmúlt pár évben megannyi olyan alkotás készült ezzel az alapötlettel, mint például a Holnap határa, vagy az Időhurok. 2017-ben pedig megjelent a Boldog halálnapot!, ami ugyanezt a koncepciót a sci-fi műfajból megkísérelte átemelni a horror zsánerbe több-kevesebb sikerrel. Idén pedig megérkezett a második rész is, ami fantáziátlanul a Boldog halálnapot! 2 címet kapta.

A film az első rész után pár héttel később veszi fel a fonalat, ahol Tree (Jessica Rothe) és Carter (Israel Broussardboldogan élnek egy párként. De az időhurok elől nem lehet olyan könnyen menekülni, ami most éppen egy közeli havert, Ryan Phan-t (Phi Vu) találja meg magának. Amikor Ryan rájön, hogy valami nem stimmel és ezt elmondja barátainak Tree eldönti, hogy segít neki, hiszen neki már sikerült egyszer kiszabadulnia ebből a körforgásból. Egy valamivel azonban nem számolt, azzal, hogy más tényezők is közrejátszottak a hurok kialakulásában, olyanok, amikkel nem érdemes játszadozni.




Az első etap nem volt kifejezetten jó, de rossz sem, igazából az alapötlet vitte el a hátán, valamint a helyenként jól elsütött poénok, amik igazolták, hogy Jessica Rothe nem egy színészóriás, viszont, ha szabadon engedik a gyeplőt, akkor egy meglepően jó komika tud lennei. Éppen, ezért nem is meglepő, hogy a második részben inkább a humort helyezték előtérbe, mint a horrort, viszont ez azt eredményezte, hogy maga az alkotás identitás zavarban szenved. Hiszen horrorfilmnek egyenesen gyalázat, nagyjából minden horror elemet nélkülöz, viszont vígjátéknak fergeteges, mivel olyan jelenetekkel és poénbombákkal lepi meg a nézőket, hogy szem nem marad szárazon a nevetéstől. Ezt pedig elsősorban Rothe-nak köszönhető, ebben a fejezetben egyáltalán nem kellett magát visszafognia és ezért nem volt egyáltalán erőltetett a játéka sem. Mindenkin látszik, hogy jó hangulatban telt a forgatás és ők is élvezték az elborultabbnál elborultabb jelenetek forgatását.

Az előző részt még “csak” rendezőként jegyző Christopher Landon úgy döntött, hogy erre az etapra már az írói creditet is magának szeretné tudni, hogy közel teljes legyen a kontrollja a projekt felett. Ez részben jól sült el, másrészt pedig kissé visszásan. Először is nagyon jót tett a filmnek, hogy inkább humorosabb irányba vitték el a történetet, de sajnos ezt pont a film sztárjaa gyilkos sínylette meg, mert olyan sztorit írtak erre az epizódra, ahol inkább az időhurok miértjét próbálták olykor ötletesen, olykor pedig iszonyatosan ostoba módon megmagyarázni, az időközben ad hoc módon bedobott dimenzió ugráslásról nem is beszélve. Így nem csoda, hogy Babyface abszolút a háttérbe szorult és inkább a totális őrület, humor és polgárpukkasztás vette át a terepet, valamint egy meglepően drámai jelenet, ami pedig végképp kizökkenti a nézőt és elgondolkodtatja azon, hogy tulajdonképpen milyen műfajú alkotásra is ült be.

Az egész filmben egyébként pont az a legrosszabb, amikor áltudományos maszlaggal próbálják megmagyarázni az időhurkot és dimenziókat, valamint az, hogy annyira sok mindent próbáltak belezsúfolni az alkotásba, hogy elveszik a fókusz és bizonyos szálakat az utolsó öt, tíz percben próbálnak megoldani. Ettől függetlenül a maga mivoltában igazán szórakoztató filmmel van dolgunk. Hiszen a játékidő nagyon gyorsan elszáll a sok nevetés közepette, mert jelen írásom tárgy egyáltalán nem horrorfilm, hanem egy jól sikerült vígjáték, ami amúg folytatásnak sem utolsó.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés21 Votes
50
Boldog halálnapot! 2.
Összességében
Boldog halálnapot 2 egy identitás zavarban szenvedő film. Éppen ezért, aki horrorfilmre vágyik az csalódni fog, mert ez bizony egy kemény vonalas komédia lett és nem pedig a horror zsáner egy újabb darabja. Vígjáték kedvelőknek azonban kötelező darab.
Pozitívumok
Jessica Rothe komikus vénája, amit ki is használ
Jól megírt verbális és helyzetkomikumok
Egy percig sem veszi komolyan magát
Jót tett neki, hogy vígjáték lett...
Negatívumok
..., de horrornak kellett volna lennie
Gagyi és kusza sztori, áltudományos humbuggal
Babyface a háttérbe szorult
70
Értékelés
Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.