fbpx
3.2 C
Budapest
szerda, január 27, 2021
Kezdőlap Filmsomnia Elfelejtett gyöngyszemek Amikor a bomba visszabeszél – Elfelejtett gyöngyszemek 1.: Sötét Csillag

Amikor a bomba visszabeszél – Elfelejtett gyöngyszemek 1.: Sötét Csillag

Amikor A Nyolcadik utas: a Halál írója és a Halloween rendezője 60.000 dollárból forgattak egész estés sci-fi szatírát… És ez még csak a jéghegy csúcsa!

Egy szinte mesébe illő történettel indítjuk el az Artsomnia Magazin új cikksorozatát, az „Elfelejtett gyöngyszemeket.” Az ezen cím alatt megjelenő írásokban elsősorban kevéssé ismert, de az évek során kult státuszba emelkedett filmekkel fogunk foglalkozni kellemes, olvasmányos formában. A szokásos filmajánlóktól eltérően nemcsak magával a művel, hanem a produkció teljes történetével szeretnénk megismertetni a kedves olvasókat, különös tekintettel annak leghumorosabb és legérdekesebb mozzanataira. Főzzön hát mindenki egy finom teát és helyezze magát kényelembe, jöjjön a Sötét Csillag története!

Minden az egyetemen kezdődött

Történt egyszer 1969 körül, hogy a horror későbbi nagymestere, John Carpenter, és A nyolcadik utas: a Halál majdani forgatókönyvírója, Dan O’Bannon együtt kezdtek járni a Dél-kaliforniai Egyetem filmkészítő szakára. A két fiatal megismerkedésük után gyorsan jó viszonyba került egymással, olyannyira, hogy hamarosan közös projekten kezdtek dolgozni. Az ekkor még „The Electric Dutchman” (Az Elektromos Holland) címen futó, kisjátékfilmnek szánt sci-fi szatíra koncepcióját maga Carpenter találta ki, melyet aztán O’Bannon „számos eredeti ötlettel” toldott meg. A két ifjú titán valamikor 1969 és 1970 között készült el a forgatókönyv első végleges verziójával, melyet meg is szerettek volna valósítani.

Sötét Csillag
Kép: IMDb

Azt, hogy ez már akkor is mennyire rossz ötletnek tűnt, mai szemmel sem nehéz belátni: nem elég, hogy a sci-fi mindig is az egyik legdrágább műfajnak számított, Carpenter és O’Bannon pedig egyszerű diákok lévén semmilyen nagyobb pénzbéli befektetésre nem számíthattak; jó szatírát írni még különösen nehéz feladat is, melybe rendre már végzett rendezők bicskája is beletörik.

A látszólag már a rajtvonalnál bukásra ítélt filmet végül 1970-ben kezdték forgatni 16 mm-es nyersanyagra, mégpedig az egyetemtől kapott, nevetségesen kevésnek számító 1000 dolláros költségvetésből. A szűkös büdzsé miatt a fiatalok ott spóroltak, ahol csak tudtak. Először is, a történet mindössze négy (és fél) karakterrel dolgozik. A díszletek építésekor is kevés számú és meglehetősen szűkös, ám emiatt könnyen berendezhető és világítható belső tér megalkotására törekedtek. A legtöbb kreatív feladatot is a két szerző látta el, így Carpenter egyszerre volt írója, rendezője, producere és zeneszerzője is filmnek, míg O’Bannon az írásban való közreműködésén kívül még a speciális effektusokért és a vágásért is felelt amellett, hogy az egyik szerepet is eljátszotta.

Végül kétévnyi munka után, 1972-ben látott napvilágot az ekkorra már Dark Starnak, azaz Sötét Csillagnak átkeresztelt alkotás, ekkor még 45 perc körüli játékidővel. Igazán meglepő, hogy az előzetes kilátásokkal szemben, Carpenter és O’Bannon tehetségének és kitartásának hála, a kész mű egészen meggyőzőnek számított az egyetemi vizsgafilmek mezőnyében. Mivel rövid diákfilmek ritkán jutnak el a nagy nyilvánosság elé, valószínűleg a két alkotó is úgy gondolta, itt ér véget az egyetemi éveiket végigkísérő projekt pályája. Könnyen így is alakulhatott volna mindez, ám a történetben ekkor váratlan fordulat következett.



„Miénk volt a valaha készült legimpresszívebb diákfilm, amiből a világ legkevésbé impresszív nagyjátékfilmje lett”

Carpenter és O’Bannon nem mondtak le ugyanis a projektről. Úgy érezték, a Sötét Csillag többet érdemel. Elszántan próbáltak hát forgalmazót találni a műnek, azonban mindenhonnan ugyan azzal az indokkal hajtották el őket: a 45 perc kevés, legalább 90-kell. Nem volt mit tenni, a két alkotó visszatért a stúdióba, ahol egy Jack Murphy nevű kanadai filmterjesztő segítségével még további 50 percnyi hasznos felvételt rögzítettek a filmhez, amely így már egész estés hosszúságúra hízott! Nem volt azonban ebben túl sok köszönet. A plusz jeleneteknek hála a Sötét Csillag meglehetősen ellaposodott: unalmassá, vontatottá vált, arról nem is beszélve, hogy minden eddiginél kínosabban érződtek rajta az alacsony költségvetés negatív hatásai.

Sötét Csillag
Kép: IMDb

Ennek ellenére O’Bannon egy ismerősén keresztül eljuttatta a film kibővített változatát egy Jack H. Harris nevű producernek, aki, bár borzasztóan amatőrnek és unalmasnak találta a Sötét Csillagot, mégis meglátott benne valamit. Végül Harris megvásárolta a mű kereskedelmi jogait, és a két alkotóval közösen nekiláttak a projekt gatyába rázásának. Kezdésként kukázták a játékidő több mint 60 százalékát, majd némi plusz pénz befektetése után új díszleteket építettek, melyek között immár 35 mm-es nyersanyagra forgatták újra a film számos jelenetét. Ezt a folyamatot jellemezte O’Bannon a fejezet címében idézett mondatával. Így összességében nagyjából 60 000 dolláros költségvetéssel nyerte el végső, 83 perc hosszúságú formáját a Sötét Csillag, mely végre készen állt a mozikba kerülésre.

Mozikban a Sötét Csillag!

Az elkészült mű premierjére az 1974-es Filmexen (Los Angeles-i független filmes fesztivál) került sor. Valószínűleg itt figyelt fel rá a Bryanston Pictures nevű amerikai filmforgalmazó vállalat, akik megvették a film kereskedelmi jogait, és 1975 elején 50 moziban kezdték játszani a Sötét Csillagot. Míg a kritikusok többségében inkább dicsérték az alkotást, a vetítőtermek lényegében kongtak az ürességtől. A közönséget totálisan hidegen hagyta Carpenter és O’Bannon hosszú ideje dédelgetett, hányattatott sorsú projektje, amely ráadásul különösebben viccesnek sem bizonyult. Arra, hogy a nézők a leghumorosabb jeleneteket is faarccal nézték végig, O’Bannon híresen azt felelte: „ha nem tudok belőlük nevetést kicsikarni, majd sikolyokat fogok”, megelőlegezve ezzel későbbi, főleg a horror zsánerében elért sikereit.

A mozikban nem teljesített tehát jól a film, ám a történet itt még mindig nem ér véget. A sors újabb fordulatának köszönhetően ugyanis az 1980-as évek házimozi őrülete során sci-fi rajongók egy szűk köre rátalált a Sötét Csillagra, és felfedezte annak elvitathatatlan értékeit. Az ekkorra már meglehetősen híressé és elismerté vált Carpenter és O’Bannon első filmjeként reklámozott alkotás fokozatosan egyre ismertebbé és felkapottabbá vált, így végül mára már igazi kult státusznak örvend a műfaj kedvelőinek körében. Emellett ráadásul számos későbbi alkotónak szolgált ihletforrásaként: még a legendás videójáték-dizájner, Hideo Kojima is merített belőle az óriási népszerűségnek örvendő, Metal Gear nevű játékszériájának megalkotásakor.

De milyen is lett maga a film? Hogyan válhatott olcsósága és hányattatott sorsa ellenére kult klasszikussá? Ideje megragadni a popcornos kosarakat és leoltani a villanyt! Vegyük szemügyre a nagy művet!

A Sötét Csillag mai szemmel

A történet szerint a 22. század közepére az emberiség már lényegében készen áll az űr kolonizálására. A folyamat azonban számos veszélyt rejt magában, melyek közül az egyik legnagyobb, az egyes naprendszerekben esetlegesen instabil pályán keringő bolygók elkerülhetetlen ütközése más égitestekkel. Mivel egy ilyen esemény akár el is lehetetlenítheti egyébként remek adottságokkal rendelkező bolygórendszerek kolonizálását, a Dark Star nevű űrhajó és maroknyi legénysége azt a feladatot kapta, hogy keressen meg és pusztítson el minden veszélyesnek ítélt planétát. Természetesen azonban nem minden alakul a terv szerint: miután a Dark Star kapitánya egy balesetben „életét vesztette”, a húszévnyi bolygóvadászat után hazavágyó, elcsigázott gárda tapasztalt vezető nélkül maradt. Így hát, mikor egy űrvihar megrongálja a hajó egyes rendszereit, a dolgok hamar rosszra, majd még rosszabbra fordulnak.

Bár a film több tekintetben is megidézi a 2001: Űrodüszeiát és egyéb, sci-fi filmekben gyakran használt jelenettípusokat is humoros csavarokkal ábrázol, mégsem tekinthető tisztán műfajparódiának. A Sötét Csillag ugyanis nemcsak a zsáneren és annak sajátosságain röhög (bár kétségtelenül ez is többször megjelenik), hanem magán az emberi észjáráson, gondolkodásmódon is. Ennek egy ékes mintapéldája, mikor a hajó legénysége, értesülvén az egyik berendezés hibás működéséről, elintézi a dolgot annyival, hogy „várjuk meg, amíg teljesen elromlik, aztán meglátjuk, mekkora baj”. A film kétségtelenül egyik legfrappánsabb megoldása azonban az instabil bolygók elpusztítására használt bombákhoz köthető. Ezeket ugyanis saját öntudattal bíró mesterséges intelligenciával szerelték fel, így tulajdonképpen emberként kell bánni velük. A beélesítésüket sem lehet megoldani egyetlen gombnyomással, szépen meg kell őket kérni rá!

Sötét Csillag
Kép: IMDb

Érdekes módon néhány horror ihletésű elem is felsejlik a filmben. Gondoljunk csak a „halott” kapitány jeleneteire, vagy az űrhajó sötét, labirintusszerű helységeiben zajló „bújócskára”. Bár az említett képsorok egyike sem kifejezetten rémisztő – ne feledjük, egy szatíráról van szó –, műfaji eredetük egyértelmű. Ráadásul már tetten érhető bennük Carpenter és O’Bannon horror iránti vonzalma, amely a későbbiek során meghatározóvá vált a karrierjük tekintetében.

Ami viszont a Sötét Csillag talán legegyedibb tulajdonsága, és amely valószínűleg kult státuszra emelkedését is nagymértékben elősegítette, hogy egyszerűen jól áll neki az olcsóság. Vannak itt gagyi számítógépes trükkök, befestett strandlabdából készült űrlény, az űrhajó méreteihez képest indokolatlanul szűk helységek, ám ahelyett, hogy ezek levonnának a film élvezeti értékéből, valahogyan pont az ilyen megoldások adják a báját. A Sötét Csillag ugyanis egy végtelenül aranyos és szerethető film. Olyan, mint egy űrhajósat játszó kisgyerek: hiába ügyetlenkedik, hiába van kartondobozból az űrrepülője, egyszerűen csak szórakoztató nézni, ahogy szabadjára engedi a fantáziáját, és egyetlen pillanatig sem tudunk rá haragudni emiatt. Éppen ezért hiába indul kicsit döcögősen az eleje, hiába sül be néhány poén, egyszerűen csak egy nagyon kellemes, felemelő élmény a film. Érződik, hogy van lelke, hogy van benne kreativitás, munka, tehetség. És az a fantasztikus utolsó 20 perc…



HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Hírdetés

KI NE HAGYD!