Mai mesés-filmes csemegénk egy picit több mint száz perces családi, színes-szagos alkotás még 2017-ből. A Scott Christian Sava kezei alól kikerült animációs mese több mint két éve pihent a polcon, hátterének története talán még izgalmasabb is, mint maga a cselekmény. Az elfekvés okai közt olyan címkéket találhatunk, mint a Weinstein Studios, Kína, némi pereskedés, csipetnyi adósság, majd utolsó mentsvárként a Netflix karolta fel a produkciót, így kerülhetett az forgalmazásba. A sztori könnyed történetet, katonás rendben felsorakoztatott archetípusokat, valamint olyan eredeti szinkronhangokat vonultat fel, mint John Krasinski és Emily Blunt (ők mostanság nem dolgoznak a másik nélkül?), Danny DeVito, Ian McKellen és Sylvester Stallone. Ilyen felvezető után most már biztosan jónak kell lennie!
A történet egy kis múltidézéssel kezdődik: Bob és Horatio Huntington, a cirkusztulajdonos testvérpár hajba kap a társulathoz érkező legújabb csapattag, Talia szíve fölött. A lány – eléggé el nem ítélhető módon – Bobbal lép frigyre, Horatio (Ian McKellen – Mr. Holmes) pedig a legyőzöttek keserű piruláját szopogatva bosszút esküszik. Néhány évvel, évtizeddel később a cirkuszcsalád leszármazottjaként ismerjük meg Owent (John Krasinski – Hang nélkül), a porondszerető, vidám kiskölköt, aki egy előadáson találkozik Zoe-val (Emily Blunt – A holnap határa), a kutyakeksz-bizniszt örökölni készülő mosolygós kislánnyal. Szerelem ez első látásra, amit csupán Zoe apjának nem-tetszése árnyékol be, aki választásra kényszeríti Owent: vagy a cirkusz, vagy a lánya keze. Kisebb időugrás után megtudjuk, hogy Owen az utóbbit választotta, azóta Zoe-val családot alapítottak, Owen pedig rendkívül felelősségteljes munkát lát el apósa gyárában: ízre teszteli a kutyakekszeket… Az első komolyabb fordulatra közel fél órát kell várni, ennyi ideig tart, amíg a – legkisebbeknek talán túl magvas – alapszituációt felvázolják.
A cirkusz idő közben kissé lepukkant, a személyzet megöregedett/meghízott, a régebben nívós hely fénye csöppet megfakult. Az előzetes elég sok fordulatot elsüt, így nem lövök le nagy poént, ha elmondom, hogy amikor egy igazán rémes nap lezárásaként Owen és Zoe rossz hírt kapnak, kénytelenek ellátogatni régi barátaikhoz a sátorba, és a történet ekkor kezd el izgalmas lenni. A középpontba bekerül egy ősrégi varázsdoboz, ami tele van állatfigurás kekszekkel, ezekből elég egyet elrágni és az illető felveszi az adott állat formáját. Nem újdonság az sem, hogy a dramaturgia iskolapéldájaként pontosan ekkor tűnik fel a színen a megsavanyodott Horatio, központi antagonistánk és bájos sleppje, akik nyilván a dobozra fenik a fogukat. Megindul a „jó” és a „rossz” harca a dobozért, a figurás kekszekért, a cirkuszért, a családért, barátokért, és minden egyébért, ami csak felfért a palettára.
Hőseinket, ahogy azt kell, lehet szeretni, a főhős állandó jobbkeze szupervicces, a gonoszok hülyék ÉS gonoszok, van tanulság, sőt, még egy Queen-betétre is futotta a költségvetésből. A felvonultatott karakterek egyenként és összességében is érdekesek és aranyosak, a mostani mérce szerint is szépen kidolgozottak, sőt külön öröm, hogy a fontosabb mellékszereplők bemutatására bőven jutott idő. A történet nem botránkoztat meg, de nem is unatkozunk, sőt, elég sok kiszólás egyértelműen a gyerekeket moziba cűgölő szülőknek/felnőtt kísérőknek szól (amit a felvigyázók nevében ezúton is köszönünk!). A varázskekszeken és néhány húzósabb vége-jeleneten kívül a sztori és az események teljes nyugodtsággal implementálhatók lehetnének a való életbe is, így végülis egy egész kerek tanmesét kapunk csupa fontos értékről és viselkedésmintáról – tulajdonképpen a film így el is végzi a neki szánt feladatot. Szórakoztat (bár az első fél óra a sztori elnyújtott felvezetésével nem fogja tudni lekötni a legkisebbeket), gondolkodtat, megmosolyogtat, jó felvezetés lehet egy komolyabb beszélgetéshez a kicsit nagyobb lurkókkal. Összességében viszont valami mégis hiányzott belőle, magam sem tudom, hogy mi. Pedig minden a helyén volt… Talán az volt a baj, hogy az Állati jó kekszek nagyon igyekezett többnek lenni, mint aminek szánták, így talán a célközönség belövése sem teljesen egyértelmű. Szerethető és aranyos darab, de valószínűleg holnapután már nem sokra fogunk belőle emlékezni.
