fbpx
3.5 C
Budapest
vasárnap, május 9, 2021

A Warner meglépte, amit senki nem mert: 2021-ben minden filmjét egyszerre mutatja be a mozikban és az HBO Max-on is!

Pont egy pár napja mondta az egyik ismerősöm, hogy annyira beleivódott a maszkviselés a mindennapjaiba, hogy egy pillanatra őszintén megütközött, mikor a tévében nézni kezdett valami filmet, és a felelőtlen népek csupasz arccal mászkáltak benne. Úgy tűnik, a nézők mostantól hatványozottan lesznek kitéve ennek a tapasztalatnak: a Warner Bros. bejelentette, hogy 2021-ben megjelenő 17 új filmjét a mozipremierrel egy időben, azonnal a HBO Maxon is bemutatják. Elöntik a lakásokat a csupaszarcúak.

Amerikában legalábbis. Az HBO Max nemzetközi bevezetésével óvatosan bánnak, mert az amerikai stúdiók még egyáltalán létező mozis bevételeinek legnagyobb része jelenleg az Amerikán kívüli piacokról származik, az HBO Max pedig egyelőre csak az USA-ban elérhető. A jelenlegi felállás szerint Japánban, Kínában, Dél-Koreában és Nyugat-Európában a Warner-filmek premiernapi tévés megjelentetését nem fogják engedélyezni. Hogy Magyarország mint Európa (önjelölt) közepe ebből hogyan fog kijönni, az egy kiváló kérdés, amit biztosan lehet tudni, az az, hogy az HBO igazgatója épp most beszélt arról a Web Summit nemzetközi konferencián, hogy az európai HBO streamingszolgáltatást 2021 második felében átállítják HBO Maxra. Nem akarok itten károgni, de szinte biztos, hogy ezzel pont ugyanúgy fogok járni, mint mikor adott filmre az interneten rákeresve tapsikolva örvendezek, hogy az illető alkotás fent van az HBO (vagy épp a Netflix) kínálatában, mindent el lehet róla olvasni MAGYARUL, aztán kiderül, hogy hogyne, csak épp Magyarországon nem nézhető.



Persze már korábban is voltak jelek, melye arra utaltak, hogy a moziipar a járvány kapcsán kézifékes forduló bemutatására készül. Épp a Warner Bros. egyik filmje, a Wonder Woman 1984 kapcsán jelent meg a hír, hogy a karácsonyra tervezett amerikai premier kapcsán a nézők eldönthetik, hogy a moziban vagy otthon, a kanapén óhajtják magukba tömni a pattogatott kukoricát. Kedvenc női szuperhősünk ugyanis egyszerre debütál majd a gyöngyvásznon meg a plazmatévén. Nem sokan gondolták volna ugyanakkor, hogy a Wonder Woman nyomán olyan kaliberű filmek költöznek majd be a nappaliba, mint a Mátrix 4, a Dűne (az új változat Villeneuve-től) vagy az Öngyilkos osztag folyatatása. Vagy épp egy olyan cím, ami nekem meg a hozzám hasonló, kulturálisan visszamaradt magyar nénibácsik számára aligha jelent valamit, de internetfüggő és musical-tébolyult gyerekeim sikongatva szaladgálnak a plafonon, amióta meghallották a híreket: ez pedig Lin-Manuel Miranda zenés darabjának filmváltozata, az In the Heights. Mindezek az alkotások (és még egy jó csomó másik, így Will Smith, Denzel Washington és Hugh Jackman egy-egy filmje, vagy az emberiség olyan egyetemes kultúrkincseinek n+1. folytatásai, mint a Space Jam, a Mortal Kombat vagy a Demóna) egy hónapig lesznek elérhetők a tévécsatornán, azután egy darabig ismét csak a mozikban találkozhatunk velük (már ha lesznek még mozik egyáltalán). Utána pedig mehet a letöltö… a kölcsönzés.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Warner Bros. Pictures (@wbpictures) által megosztott bejegyzés


Hogy a nézők örülnek, az egy dolog, hogy a mozik tulajdonosai és dolgozói mit fognak ehhez szólni, az már egy másik, jóval szomorúbb történet, bár a Warner vezetői a Wonder Woman bevételének a szokásosnál jóval nagyobb részét engedik át a moziknak (ami viszont a többi 2021-es filmre nem vonatkozik). A Warner álláspontja persze érthető: a Tenettel volt egy harmatos próbálkozásuk, hogy a mozizást mint közösségi élményt és szórakozási formát visszahozzák a köztudatba, de a körülmények miatt milliókat buktak rajta. (Vagy azért, mert a Tenet olyan, amilyen, a mozi újra-népszerűsítésére valami lájtosabb darabot is választhattak volna…). Mindenesetre még egy garantált nyertese lesz a dolognak, és ez az HBO Max. Az HBO Max májusban fanfárok közepette megjelent a piacon, aztán jól nem történt semmi. Ezzel a lépéssel biztosan nagyot szakítanak: egyik legfőbb riválisuk, a Disney+ is annyit tudott keresni a filmek streamingjével, hogy gyakorlatilag megmentette a mozi- és vidámparkbevételek elmaradása miatt eléggé padlóközeli állapotba került Walt Disney Company-t.



A Warner vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a tévés stratégia egyelőre egyetlen évre szól, 2022-től nem tervezik folytatni (biztos többet tudnak a vakcináról, mint az egyszerű halandó…). Szerinte a megoldással mindenki jól jár: a mozik, ha erősen lecsökkent nézőszámmal is, de üzemelhetnek, mert megkapják az új filmeket, aki viszont nem tud, vagy nem mer kimozdulni, az se marad le semmiről. Az Egyesült Államok egy részében komolyan fontolgatják a szigorúbb kijárási szabályozás bevezetését, az amerikai mozik 60 százaléka kénytelen volt bezárni, és ha valamikor bedurran a járvány, hát az valószínűleg pont az ünnepek környékén várható, amikor ugye a fagyöngy alatt kötelező a csók…

A Warner nincs egyedül a vergődésével. A Universal már hónapokkal ezelőtt olyan intézkedéseket hozott, melyekkel erősen lerövidítette azt az időt, amikor egy premierfilm csak a mozikban látható: az új alkotások a szokásos 75-90 nap helyett immár 17 nap múlva megjelennek a kölcsönzők polcain (hogy egy rendkívül elavult fordulattal éljek… Istenem, azok a polcos kölcsönzők meg azoknak az eladói és közönsége… hát mindjárt nosztalgia-rohamom támad…). Ez alól az 50 millió dolláros hétvégi bevétel felett teljesítő filmek kivételt jelentenek.

HBO
Warner filmek az HBO Max-on 2021-ben / Forrás: Házimozi

Összefoglalva: a Warner túlélési stratégiája jelen pillanatban az, hogy elmozdul a televíziózás felé. Abban nyilván igazuk van, hogy ez még mindig jobb megoldás, mint ha a polcon rohadnának meg az új filmjeik, hogy a mozikkal mi lesz, az meg majd kiderül.

További HBO Max premierek:

  • Godzilla Kong ellen
  • Tom és Jerry
  • Those Who Wish Me Dead (Angelina Jolie főszereplésével, tudtommal még nincs magyar címe)
  • Judas and the Black Messiah (szintúgy, mármint ez nem egy Angelina Jolie film, csak nincs magyar címe)
  • a Démonok között folytatása (The Devil Made Me Do It)



Kovácsné
Kovácsnéhttp://kovacsne.blog.hu
Gyerekként szerény 19 alkalommal láttam a moziban a Piedone Egyiptomban című kultikus műremeket (többnyire jegy nélkül, de ez most nem tartozik ide). Azóta is próbálok rájönni, hogy bizonyos filmek bizonyos embereket miért fognak meg, miközben mások ugyanazt az alkotást nézhetetlen undormánynak tartják. Filmet elemezni matematikai módszerekkel nem tudok, vonatkozó szakképesítésem nincs. Írásaim ennek megfelelően egy szakfordító agrármérnök bevallottan szubjektív merengései egy-egy mozis élmény kapcsán (gyerekfilmek esetén a saját ivadékaim és szellemi holdudvaruk vonatkozó merengéseit is kötelességtudóan csatolom).
Hírdetés

LEGFRISSEBB