Befutott a Mindig az ördöggel című film előzetese Tom Holland és Robert Pattinson főszereplésével!

A Netflix neve egybeforrott a „minőségi” jelzővel, hiszen ha végignézzük a szolgáltató által készített sorozatokat, akkor szinte kivétel nélkül briliáns szériákról beszélhetünk. Az előbbiek azonban talán nem mondhatók el a Netflix filmjeiről, ugyanis csak nagyon kis hányaduk váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a legtöbbjük viszont a felejthető filmek csoportját gazdagította. Az elmúlt évben azonban filmek terén is érezhető egyfajta minőségbeli javulás, gondoljunk csak a Házassági történet, Az ír, vagy a Tyler Rake: A kimenekítés című filmekre, melyek bőven mozifilmeket meghazudtoló minőséget képviseltek. A szeptember közepén bemutatkozó, Mindig az ördöggel című alkotás is nagy valószínűséggel ezt a tábort fogja erősíteni.

Az Antonio Campos rendezte mozi, mely Donald Ray Pollock azonos című regénye alapján készült, olyan hollywoodi nagyágyúkat fog felsorakoztatni, mint Tom Holland, Robert Pattinson, Bill Skarsgård, Riley Keough, Jason Clarke, Sebastian Stan, Haley Bennett, Mia Wasikowska és Eliza Scanlen.

A történet valamikor a vietnámi háború kezdete előtt játszódik majd, és főleg a háborúk okozta pszichológiai hatást fogja bemutatni a különböző karaktereken keresztül.

A film szeptember 16-tól válik elérhetővé a streaming szolgáltató kínálatában.

Forrás: variety.com



Friss

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

A száműzött maffiózó – Tulsa királya 1. évad (Tulsa King Season 1, 2022 – SkyShowtime) kritika

A veterán akciósztár Sylvester Stallone összeállt Taylor Sheridannel, - aki a Sicario írója, valamint...

Branagh, Poirot és a kisértetek – Szeánsz Velencében (A Haunting in Venice, 2023) kritika

Poirot, Kenneth Branagh jóvoltából most Velence csodálatos kulisszái között nyomoz miközben néha a nézők...

Elstartolt az RTL legújabb tehetségkutatója a The Voice

A The Voice premierjéről és a műsorról hallgassátok meg exkluzív podcast adásunkat, amelyben a...
Nagy Norbert
Nagy Norbert
Hello, Norbi vagyok! Kiskorom óta rajongok a filmekért, sorozatokért. Műfajtól függetlenül, bármit megnézek, és szeretem utána kifejteni a véleményem róluk. Kritikáim írásban és videó formájában is megjelennek általában.

Hasonlóak

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...

Ott ér véget, ahol elkezdődött – Insidious – A vörös ajtó holnaptól a mozikban!

Az immár legendás Insidious horrorfranchise záródarabjában a teljes eredeti stáb visszatér, hogy újabb hátborzongató, álomszerű vízióval...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...