csütörtök, március 28, 2024

Trending

Hasonlóak

A Viszkis gálapremierje

Végre egyértelmű: a magyar filmesek mindent tudnak, amit az amerikai kollégáik. A Hollywoodból hazatért Antal Nimród rendező segítségével, a 90-es évek legendás bankrablójáról szóló, akciódús filmben sikerült ezt bebizonyítaniuk. A Viszkis (már a mozikban) felveszi a versenyt a műfaj legjobbjaival.

És a filmesek nemcsak filmet tudnak úgy csinálni, mint a nagyok: hanem partizni is. Ez kedden derült ki, amikor az Aréna három dugig telt termében tartott gálapremieren, több mint 900 szerencsés néző először nézhette végig A Viszkis-t. A vörös szőnyegen érkező sztárok a vetítés végén mindhárom teremben meghajoltak, és kiélvezték a vastapsot: a stáb tagjain kívül ott volt a címszerepet alakító, a film kedvéért alaposan kigyúrt Szalay Bence valamint Móga Piroska, Schneider Zoltán, Klem Viktor, Gazsó György, Csőre Gábor és Oszter Sándor, a zenéért felelős Yonderboi valamint természetesen az író-rendező Antal Nimród. De a vetítésen és az azt követő fogadáson még számtalan híresség bukkant fel, többek között Till Attila, a Welhello két tagja, Fluor és Diaz, Berki Krisztián, Majka és Dundika, Trokán Nóra, a filmben is szereplő Juszt László meg még sokan mások – és természetesen a film történetéhez ihletet szolgáló, a filmeseket tanácsokkal ellátó, és az őt életre keltő színésszel szemmel látható jó barátságot kötő egykori bankrabló: Ambrus Attila.

Forrás: InterCom



Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/