Életvidám tinimusicallel köszönti a tavaszt a Netflix

Hazánkban Életem nyara címmel lesz elérhető az alkotás, mely bizonyára mindenki kedvét meghozza majd egy kis táborozáshoz.

Az eddig szinte kizárólag rövidfilmeket rendező Roman White nagyjátékfilmes bemutatkozása lesz az Életem nyara (A Week Away), mely egy igazi életvidám, tavaszköszöntő musicalnek ígérkezik. A történet szerint a problémákkal küszködő fiatal srác, Will Hawkins (Kevin Quinn – Hubie, a halloween hőse) akarata ellenére egy keresztény tinitáborba utazik a nyárra. Mivel arra számít, hogy utálni fogja az egészet, kezdetben nem valami lelkes, ám ez hamar megváltozik: a fiú nemcsak barátokra és megértő közösségre lel a többi táborlakó személyében, hanem a szerelemre is rátalál, sőt, még egy útmutatást nyújtó apafigurával is megismerkedik. Will azonban nem egészen az, akinek mondja és mutatja magát, ezzel pedig veszélybe sodorja a nyarat, mely megváltoztathatja az egész életét.



A készülőben lévő alkotáshoz egyébként már egy előzetes is érkezett, mely alapján az Életem nyara, bár valószínűleg nem lesz a világ legeredetibb tinifilmje, azért igen látványosnak ígérkezik, és jó pár fülbemászó muzsikával is biztosan megörvendeztet majd minket kora tavaszi megjelenésekor.

Netflix
Kép: OtakuKart

Az alkotásban Kevin Quinn mellett fontos szerepben láthatjuk majd a fiatal kora ellenére igen tekintélyes mennyiségű referenciával rendelkező Bailee Madisont (Egyszer volt, hol nem volt), de szintén feltűnik majd a főleg a legendás Office sorozatból ismert David Koechner is.

Az Életem nyara várhatóan kevesebb, mint három hét múlva, március 26-án érkezik a Netflixre.



Friss

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...
Gulácsi Bence
Gulácsi Bence
Üdv, Bence vagyok. A Pázmány végzős Filmelmélet és filmtörténet szakos hallgatója. Tizenöt éves korom körül határoztam el, hogy filmkritikus leszek. Azóta aktívan művelem magam, olvasok és írok a témában. Igyekszem átlátni, alaposan megvizsgálni és megérteni mind filmeket, mind a mozi világát.

Hasonlóak

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...

Vérszemet kapott Nicolas Cage, saját Drakula-filmet akar

Hamarosan Drakula grófként láthatjuk Nicolas Cage-et a Renfield című vidám thrillerben, amelyben a címszereplő (Nicholas Hoult), aki a...