Van egy pont, amikor a vagyonszerzés nem szól másról, mint a gyarapításról. A pénz célja maga a pénz, és nem a megélhetőség, a komfort, sőt, már nem is a luxus. Egyszerűen annyi, hogy legyen, mert lehet. Azonban ez hatalmas áldozatot követel az egyéntől, és egy jellegzetes világszemléletet igényel, ahol kihívás vagyonra szert tenni, de – sokkal nagyobb – megtartani azt, bármi áron. Jean Paul Getty olajmilliárdos sokak szerint a világ leggazdagabb embere volt a maga idejében. Többször nősült és több gyermeke is lett, de mivel a vagyonszerzés és –gyarapítás kötötte le figyelmét, a „család terhe” – idézve a filmet – már nem fért bele. Ridley Scott új filmjében a hírhedten kapzsi, már alkonyéveit taposó mágnás unokáját rabolják el Olaszországban. Egy ilyen kaliberű üzletember könnyedén orvosolhatná a problémát, de a helyzetet megbonyolítja, hogy Getty nem hajlandó kifizetni a váltságdíjat. A fiú – Paul – anyja, és Getty egyik alkalmazottja, az egykori CIA ügynökként operáló Fletcher Chase próbálják hát meg kimenteni a srácot.
A világ összes pénze érdekes, de kissé túlzsúfolt módon vegyíti a filmműfajokat, ami a különféle etapok színvonalának váltakozásában is megmutatkozik. Az egész mű összetartása tehát a központi narratíva feladata lett, ami szintén darabos. Láthatjuk Paul és az elrablók helyzetét, Gail – az anya – és Chase ötletelését és próbálkozását, valamint az öreg Getty időszakos megnyilvánulásait. A valódi gerincet utóbbi adja, hála Christopher Plummer fantasztikus alakításának – tökéletesen uralja a jeleneteket és magát a filmet, árasztva magából a magányos milliárdos mentalitását, aki előbb vesz műkincset, minthogy unokája váltságdíját fizetné ki.
Michelle Williams kiválóan adja át Gail aggódó, de higgadt karakterét, aki egyre több jelét mutatja a Getty család hatásának, pedig nem vér szerint kötődik; míg Mark Wahlberg szigorú, akciójelenetek nélküli akcióhősként kelti életre Chase-t, aki őszintén igyekszik segíteni a családon. Számomra mégis inkább Romain Duris alakítása tűnt ki, aki az egyik elrablót játssza. Duris karaktere megkedveli az ifjú Pault, és próbál neki segíteni, amely egy ironikus, de érdekes hangulatot kölcsönöz interakcióiknak, elvégre részben ő a felelős a kialakult helyzetért. A francia színész meglepő hitelességgel eleveníti meg az empatikus, kisstílű bűnözőt, aki – szemben az egyoldalú Chase-szel – egy sokkal izgalmasabb szereplővé válik.
A világ összes pénze kissé hosszúra sikeredett, és sajnos nem túl ütősre, amitől még lassabbnak hat. Valahogy a durva, megrázó pillanatok sem túl hatékonyak, és inkább Christopher Plummer színészi játékát vártam állandóan vissza. Az idén 88 éves színész hihetetlen precizitással és részletességgel játszik, sugározva magából azt az átlagember számára felfoghatatlan életszemléletet, amelynek mértéktelen vagyonát köszönheti. Sőt, jelleméből fakadóan az egész alapkonfliktus olyan, mint egy nagyon rossz vicc, ami egyre durvább fordulatokat vesz: például kijelenti, hogy sok unokája van, így ha az egyik váltságdíját kifizetné, elrabolnák a többit is. Ez ad egyfajta sajátos zamatot az alkotásnak, ami enyhíti az unalmasabb, és néhol szükségtelen szegmenseket.
Egyébként szó sincs arról, hogy ne lenne jó film – egy nagyon érdekesen és esetenként izgalmasan összerakott történet, amely abszurditásán nagyot dob az, hogy valós események alapján készült. A helyzet iróniája, hogy míg a fikció beleszövése a drámai hatás éreztetése miatt történt, kevésbé hat „drámainak”. Határozottan elválaszthatóak az érdekes és az unalmas részek, és így az egész művet az idős Getty jelleme viszi a hátán, illetve hagyatékának és birodalmának óriási árnyéka dobja meg azokat a jeleneteket is, ahol ő épp nem szerepel. Érdemes megnézni, de valami mégis hiányzik belőle.
