Alaposan ki lehetünk éhezve egy jó blockbusterre, és szerencsére ezúttal nem kell csalódnunk. A Twisters – Végzetes Vihar pont azt hozza, amit vállal és ráadásul kiválóan. Igazán régen láthattunk már olyan filmet a mozikban, ami pont addig nyújtózik ameddig a takarója ér. A mai filmünk pedig mindezt teszi úgy, hogy közben nem válik önmaga paródiájává. Ez pedig nagyon ritka.
Viszont mielőtt kielemeznénk hátra kell lépjünk egyet, hogy teljességében lássuk az összképet, mivel ma már a nagy eseménymozik, avagy blockbusterek sem olyanok, mint régen. Napjainkban immáron, hogyha blockbusterekre szeretnénk menni a mozikba, akkor maximum olyan franchise filmekre ülhetünk be, mint a legújabb Marvel vagy Star Wars filmek. Esetleg ha kedvünk van, akkor elkaphatjuk a Halálos iramban széria ezredik részét vagy a legújabb Godzillát. A baj csak azzal van, hogy a legtöbb franchise mostanra egészen megfáradt vagy lerágott csonttá vált, sőt az sem segít, hogy az esetek többségében az olyan szögegyszerű szériák, mint a Halálos iramban is véresen komolyan veszik magukat.
Idén nyáron a Warner úgy gondolta, hogy feléleszti a 90-es évek egyik legsikeresebb blockbusterének a Twisternek a koncepcióját, és átrakja azt napjainkba, hogy a mai fiataloknak is megmutassa, hogy lehet még energikus eseményfilmet csinálni tornádóhajcsárokkal a főszerepben. A történetünk szerint Kate (Daisy Edgar-Jones – Ahol a folyami rákok énekelnek) majdnem az egész csapatát elveszíti egy tornádóvadászat közben, mivel megkísérelnek megszelídíteni egy tornádót. Ez a tudományos alapokon nyugvó terv, azonban súlyos kudarcba fullad. A természet megmutatja nekik, hogy ki az úr. Öt évvel később megjelenik Kate életében egykori társa, Javi (Anthony Ramos – Transformers: A fenevadak kora), aki visszacsalogatja Oklahoma viharvert földjeire, hogy befejezhesse, amit elkezdett. Viszont nincsenek egyedül, hiszen megjelenik a nagyképű streamer és egyben tornádóhajcsár Tyler Owens (Glen Powell – Top Gun: Maverick, Imádlak utálni), hogy megnehezítse a dolgukat.
Az elsőszámú erénye ennek a filmnek, hogy az első részből ismert pörgés megmaradt. Könnyedén elrepül az adrenalindús két óra köszönhetően a látványos, valóságos és könyörtelen akciójelenteknek. Őszinte leszek számomra nagy hiányosság volt a 96-os filmben, hogy sok esetben az akciók vagy nagyon gyerekbarátra voltak véve vagy túlságosan over-the-top szituációkat tártak elénk a készítők. Itt azonban sokkal kíméletlenebb a tornádó. Senki sincs biztonságban és a halálokkal sem fukarkodik a film.
Továbbá bár a mellékszereplők csak biodíszletként működnek, azonban a főszereplők jól kidolgozottak. Tyler és Kate karaktere is megkapja a maga drámáját, miközben kezdetben megvan köztük a konfliktus és a rivalizálás is. Emellé kapunk egy fajsúlyos drámát is, ami bár néhol sekélyes, de tökéletesen simul a film szövetébe. Pont annyi szint adni neki, amennyit nagyon muszáj ahhoz, hogy ne forduljon se paródiába se agyatlan akcióorgiába a film. Az egész koncepciót pedig Glen Powell energikus, macsós alakítása tartja össze. Egy kissé alulírt karakterből hoz ki mindent, amit csak kilehet, ezzel pedig megmutatja, hogy igenis megvan benne a potenciál, hogy ő legyen Hollywood következő nagy akcióhőse, és az igazság az, hogy ilyen karakterekre a filmszakmának jelenleg nagyobb szüksége van, mint bármikor korábban volt. Természetesen ez a film sem tökéletes, úgyhogy ha nagyon ki kéne emelnem valami negatívumot, akkor azt mondanám, hogy talán egy kicsit túl gyorsan pörgetik az írók a cselekményt, emiatt pedig néhol sekélyessé tud válni a film. Viszont ez legyen a legkisebb gondunk, hiszen még az alkotás áltudományos háttere is kifejezetten kreatív megoldásokkal van tele.
