Egyszer még a saját szobáját is felgyújtotta Michael Bay gyerekkorában, amikor petárdákat robbantott fel a szőnyegen egy játékvonat alatt, mert Super 8-as házimozit forgatott a saját örömére. A tűzoltók szerencsére időben közbeléptek, de a kis Mike két hétig nem jutott petárdához szigorú szüleinek köszönhetően.
A gyermekkori szoros kötődés azonban megmaradt. Bay hosszú ideig szinte mindent felrobbantott a filmjeiben, gondoljunk csak a Transformers-opuszokra. A mester ráadásul nagyon szereti a valódi robbanásokat, tehát a számítógépes beavatkozást (CGI) csak korlátozott mértékben alkalmazza az utómunka során. A Tranformers: A bukottak bosszúja című darabja például így került be a Guinness Rekordok Könyvébe, mert addig egyetlen produkcióban sem repült a levegőbe az egész bonyolult díszlet élő színészek társaságában, csoda, hogy mindenki ép bőrrel megúszta.
Bay azonban változik, ahogy múlik az idő. Egyre inkább érdekli a jellemábrázolás, ezért mostanában kevesebbet robbant. A Pain & Gain című filmje például inkább a bűnözők lélektanával foglalkozik, és említésre érdemes a 13 óra: Bengázi titkos katonái című, súlyosan alulértékelt munkája is, ahol ugyan szintén sokat lőnek meg robbantanak, de nem ezen van a hangysúly, komolyan vehető történelmi opusz.
Bay azóta is az új úton halad. Rohammentő című filmjében két botcsinálta bankrabló történetét mutatja be, akik a balul sikerült akció után egy mentőautón menekülnek, a fedélzeten egy sebesült rendőrrel. Itt is sokat lőnek, meg minden borul és potyog, de a hangsúly már az emberi drámán, a karakterek motivációján és jellemfejlődésén van: az egyik rabló leginkább csak pénzt akar, a másik a felesége súlyos műtétjére szeretne pénzügyi forrást szerezni, és közben nem kéne meghalni hagyni a meglőtt rendőrt.
