szombat, december 21, 2024

Trending

Hasonlóak

A sorozat, amely több kérdést ébresztett, mint amennyit feldolgozott: The One – A tökéletes pár (The One, Netflix – 2021) 1. évad kritika

A The One – A tökéletes pár egy ambiciózus történetből adaptált, közepesre sikeredett széria, amely nem megy olyan mélyre, mint szeretnénk, csak épp annyira, hogy még érdekes legyen. Jól eljátszott, különösebb stílus nélküli vázlat a jövőből, megtöltve fordulatokkal, emberi drámával, melyek igazán akkor ütnek, ha nem várunk tőlük olyan nagyot.

A könyvadaptációk nehéz falatok tudnak lenni és igencsak sok széria képes velük elhasalni. Annak ellenére továbbra is közkedvelt dolog bestsellerekből filmet, sorozatot készíteni, mégpedig azért, mert úgy vélik már fel van építve a közönsége és bizonyított a siker. Baj csak akkor van, ha a képernyőre integrálás közben valami el-elveszik a könyv eredeti varázsából, netán teljesen megváltozik maga a történet. Sok könyvrajongónak, ezért teljes „no-go” zóna lesz az alkotás, mások meg pont emiatt szeretnek bele és állnak neki a könyvnek, ha még nem tették.

John Marrs megegyező című regényét nem olvastam így nem tudom megerősíteni, hogy tényleg egy letehetetlen pszichológiai thrillerről van-e szó, azt viszont tudom, hogy a könyvből készített brit Netflix-sorozatot nem tudnám abbahagyhatatlan pszichológiai thrillernek nevezni. Mielőtt elmondom miért nézzük meg előbb mivel is van dolgunk.

The One
The One 1. évad: Rebecca Webb (Hannah Ware). Kredit: Steven Peskett, NETFLIX © 2021

A The One – A tökéletes pár, a nem túl távoli jövőbe kalauzol el minket, ahol a tökéletes párválasztást egy, a genetikai kódunkat felhasználó technológia segíti. Egy adatbázisba bekerülve összesorsolnak valakivel, akivel a legnagyobb az esélyünk egy boldog párkapcsolatra. A MatchDNA nevű cég alapítója, Rebecca Webb (Hannah Ware – Hitman: A 47-es ügynök), szerint a DNS alapján bárki könnyen megtalálhatja azt a személyt, akivel majd szenvedélyesen szerelembe eshet, ezzel kizárva a bizonytalanságot afelől, hogy aki éppen mellettünk van, az vajon a tökéletes partner-e vagy vár ránk még valaki odakint. Ezért lemondanád a Tinder előfizetést, mi?

Jól gondold meg, hogy csapot-papot, régi megszokásokat, netán már gyerekeket és egy élet emlékét otthagynád-e azért, hogy megtaláld a nagy Ő-t. Bizony, bizony, nem olyan egyszerű ez. Van generáció, akinek a kérdésre egyértelmű igen lenne a válasz és van olyan is, akinek egyértelmű nem. Mindkettő végén azért akkor is sokszor ott lenne a láthatatlan kérdőjel. Megéri? Mi van, ha a számodra tökéletes személy éppen halálos beteg, vagy még az óvodában tologatja a kisautót, esetleg egy háborús övezetben él? Ugye, nem olyan egyértelmű, hogy szőke lesz-e az a herceg vagy hercegnő.

The One
The One 1. évad: Hannah (Lois Chimimba) és Mark (Eric Kofi-Abrefa). Kredit: NETFLIX © 2021

Bizony, nehéz ügy, ahogy Rebecca-nak sem tűnik egyszerűnek a helyzete azokután, hogy egy rejtélyes holttest felbukkanása miatt a rendőrség nyomozni kezd utána, elindítva ezzel egy sor drámai eseményt és bonyolult konfliktust a „boldogság-gyár” körül.

Az alapötlet szerintem szenzációs és rengeteg teret ad mélyfilozófiai kérdések feltevésére, amikre igazán erős válaszokat lehetne adni. A sorozat ezzel szemben mindössze egy, mondhatni átlagos, pár Mark (Eric Kofi-Abrefa) és Hannah (Lois Chimimba) életén keresztül próbál betekintést adni a témába, ami nekem az elmélyüléshez, valódi karakterdrámához kevés. Lelkesek, jól játszanak és hitelesen irracionálisak, ahogy megkérdőjelezik szerelmük, házasságuk mindenek felett állását, mégis nem elég erősek ahhoz, hogy a vállukra vegyék ezt a nehéz témát egyedül. Igaz, hogy a főbb szereplők, mint Rebecca vagy a nyomozónő, Kate, életét is átszövi erősen a MatchDNA által meghatározott sors, mégis ők nem a kérdés kibontásáért vannak elsősorban a sztoriban, hanem egy jóval átlagosabb és jobban ismert téma, az üldöző és az üldözött kérdéskör feldolgozása miatt.

Tudniillik a sorozat első kockái egy holttest megtalálásával kezdenek, megadva a keserű alaphangot, hogy itt egy thriller-krimi lesz, aztán elég hamar le is bontja ezt a képet és visszahúzódik egy kerek és simább felületű, langyos detektív opusszá, ami sokszor erőtlenül komolykodik és alig vannak jó momentumai.

The One
The One 1. évad: Rebecca Webb (Hannah Ware) és Kate (Zoë Tapper). Kredit: NETFLIX © 2021

Szóval akkor ez egy ilyen sci-fi, krimi, thriller sorozat? Igen, iggeen… és nem. Sci-fi, mert DNS alapú párosítás nincs, hogy tudományosan lehet-e, arról ne engem kérdezzenek, viszont, hogy kőgazdag CEO-ként lehet-e gyilkosságot eltussolni és úgy keverni a kártyákat, hogy általában megúszd, ahhoz nem kell tudományos fantasztikum, csak egy kis nyitott szem. A The One fő profilból, pedig inkább egy ügyesen, de cseppet sem kiválóan, szőtt nyomozós dráma a mindenható cég képmutató igazgatónőjének lejtőn lefelé rohanásáról, a szerelem gödreiben botladozva. Nem ijesztget, nem kúszik a bőröd alá és nem riogat annyira a hatalmas horderejű dilemmákkal (amikkel azért tele van), hogy korrekt pszicho-thriller legye, szóval nem, nem az.

Azért sem, mert a rendőrök, Kate (Zoë Tapper) és Nick (Gregg Chillin) nem tűnnek komolynak, sem valós fenyegetésnek Rebecca Webb birodalmára, sokszor amatőrként viselkednek. Kate inkább a DNS párjával van elfoglalva, Nick meg babakocsit tologat, ha együtt vannak, akkor meg egymást heccelik, szóval a képernyőn töltött idejük kisebb hányadát töltik valódi nyomozással. Inkább hasonlítanak egy matiné krimisorozat vidám párosára, mint két hideg és profi bűnüldözőre. Színészi játék terén azonban, nem érheti szó a ház elejét, Kate-nek igenis vannak erős pillanatai és próbálja ügyesen átélni a neki jutott konfliktusokat. Talán az egész szériában ő a legszimpatikusabb szereplő.

The One
The One 1. évad: Kate (Zöe Tapper) és Nick (Gregg Chillin). Kredit: James Pardon, NETFLIX © 2021

Míg Rebecca a legellenszenvesebb, amiben az őt megformáló Hannah Ware-nek hatalmas munkája van. Lehengerlő, amit belepakol a hideg, kimért, végletekig önző és egocentrikus tudós-milliárdosba. Képes egyre lebontani a karakterét, és egyre mélyebbre csúszni saját magában, ahogy tettei radikálisabbá és szemérmetlenebbé válnak. Nagyon erős jelenség, és összetettsége képes a hátán vinni az egész szériát, csak kár, hogy komplexitásban nem nő fel hozzá igazán senki. Az arányokból és a feszes energiából is rengeteget elenged a sorozat, mert nem tud felmutatni legalább egy, igazán erős érdekkonfliktust, ami mentén húzódhatna az elvek harca, szavakkal és tettekkel. Rebecca nagyon erős, a többiek nyomába se érnek, ő meg ebben az egyenlőtlen küzdelemben nem kell, hogy nagyon törje magát, csak úgy ott van. Na, hát ezt tudja tenni egy sztorival a komoly filozófiai konfliktust képviselő, nagyjából egyenlő erejű főhősök és antihősök hiánya. Magával rántja az egészet, úgy, hogy közben érezni, ahogy az írók tolla karcolja a papírt.

Ha már igazán jól megírt nyomozós sci-fikről beszélünk, akkor stílusban a Netflixen nemrég elkaszált, szintén regényből adaptált, Valós halálnál (Altered Carbon) én nem találtam jobbat, karakterdrámában, pedig a megint Netflixes Snowpiercer sorozat az, ami kiválóan keveri a tudományos fantasztikumot a detektív sztorik elemeivel. Bátran ajánlom azoknak, akik velem hasonlóan éhesek maradtak a The One után és valami mélyebbre, sokszínűbbre vágynak.

The One 1. évad: Rebecca Webb (Hannah Ware). Kredit: Robert Viglasky, NETFLIX © 2021

Ennyit a történet szövetéről. Stílusát, hangulatát tekintve nem különösebben meghatározó, hozza a kötelező minimumot. Rendezése, képi világa hideg, letisztult, angolosan minimalista, kicsit olyan, mint a Bodyguard, de érzelmek átélésére vagy felerősítésére nem annyira kihegyezett, mint az. Szerkesztése és kompozíciói célorientáltak, alig kalandozik el a kamera a részletek felé, végig a centrumban marad. Kicsit felszínesnek tűnik emiatt, hogy nem lakja be igazán a környezetét és ez tudat alatt a történetbe is beleszivárog, így lassan elveszíti az ember a lelkesedését.

Természetes és realista, olyan szempontból, hogy nem épít maga fölé dolgokat és nem próbál több lenni, mint ami, a szó szoros értelmében, pont az egyszerű stílusa miatt. Kicsit, mint ahogy az életben történnének a dolgok, a maga irracionalitásában és átlagos rendezetlenségében. Igen, ilyen érzésem volt a szériával kapcsolatban, hogy kábé a valóságra sokkal jobban hasonlít, mint bármely más színes-szagos sorozat, pont a művészi pluszok és a forgatókönyvi megoldások szimplább volta miatt.

Persze ettől még a felszín alatt tud működni a történet motorja és így is van, mert, amint lebontod magadban az elvárásokat egy jó pszichológiai-thrillerről és egy átlagos, izgalmas drámaként kezded nézni, úgy a klisék ellenére is, bizony képes meglepni és meghatni bizonyos pontokon. Van annyira fordulatos, hogy végig kíváncsi legyél vajon kiderül-e, hogyan is történt a haláleset és vajon a MatchDNA tényleg meghozza-e azt a boldogságot, amit ígér. A következő évadban kiderül, mert úgy tűnik a záró epizód végi cliffhanger nyomán, hogy látunk még a The One-ból részeket.


Cím: The One – A tökéletes pár (The One)

Megjelenés: 2021. március 12.

Műfaj: krimi, dráma, sci-fi

Rendezte: Jeremy Lovering és Catherine Morshead

Írta: John Marrs és Howard Overman

Szereplők:

  • Hannah Ware (Rebecca Webb)
  • Zoë Tapper (Kate Saunders)
  • Lois Chimimba (Hannah Bailey)
  • Eric Kofi-Abrefa (Mark Bailey)
  • Gregg Chillin (Nick Gedny)

Producer: Adam Knopf

Zeneszerző: Ian Arber és Dave Rowntree

Fényképezete: Ruairí O’Brien és Anna Patarakina

Vágók: Justin Krish és Ben Whitehead

Produkciós cég: Urban Myth Films és Studio Canal

Forgalmazza: Netflix


Érsek Ádám
Érsek Ádám
Üdv a fedélzeten! A filmek világa már akkor elragadott, amikor még azt hittem, hogy a filmeket apró emberek csinálják élőben a televízióban. A film számomra egy lelki utazás, szenvedély és hivatás. Azért munkálkodom, hogy minél többekkel megosszam azokat a csodákat, amik a képernyőn nyújtózkodnak felém.