30 éves lett a Tortúra! Stephen King regényeit megfilmesíteni nem csak az utóbbi években lett nagy divat, hiszen már a hetvenes, nyolcvanas években is készültek filmes változatok, hol jobb, hol felejthető minőségben. A Rob Reiner által rendezett, 1990-ben bemutatott film véleményem szerint a valaha készült egyik legjobb King-filmadaptáció lett.
Paul Sheldon (James Caan) népszerű író, a Misery könyvsorozat megalkotója. Számos köteten van már túl, alapvetően ez a történet hozta meg neki az igazi sikert. Ám hiába a sok pénz és a hírnév, úgy érzi, hogy kissé a saját alkotásának árnyékába került, így hát úgy dönt, hogy az aktuális kötet lesz az utolsó darabja a sorozatnak és megöli a könyvének főhősét. Regényének befejezése után éppen a kéziratot vinné az illetékeseknek, ám hatalmas hóviharba keveredik és autójával lesodródik az útról, igen komoly sérüléseket szenvedve. Azonban egy nő rátalál és kiszabadítja a hó fogságából, majd az otthonába viszi. Paul kezdetben úgy érzi, hogy ő a világ legszerencsésebb embere, hiszen nem sokon múlott az élete, és igen hálás a nőnek, aki a saját otthonában ápolja őt. Annie Wilkesről (Kathy Bates) kiderül, hogy az író legnagyobb rajongója, valamint az is, hogy nem teljesen olyan, mint amilyennek Paul elsőre hitte. Paul megengedi, hogy Annie legyen az első, aki elolvashatja a legújabb Misery-kötetet, ám ez a gesztus a férfi lehető legrosszabb döntése volt. A könyv vége ugyanis nem tetszik a nőnek, és ezt nyomatékosan a férfi tudtára adja. Innentől kezdődik Paul rémálma, hiszen a nő házának rabja lesz, miközben Annie azt követeli, hogy írjon egy új könyvet, semmissé téve az előző kötet eseményeit. Annie pedig nem válogat az eszközökben.
Ez a történet egészen egyedülálló és zseniális. King esetében elmondhatjuk, hogy az irományai nagy részében mindig találunk valamiféle természetfeletti komponenst, ami alapvetően a horror eszközét szolgáltatja. A Tortúra viszont egyike azon kevés King-regénynek, amiben nincsen semmiféle misztikus, természetfeletti entitás. Esetünkben egy nagyjából a negyvenes-ötvenes éveiben járó, magányos asszony az, aki a történet negatív karaktere. Ám ez ne keltsen kétségeket akárkiben is, ugyanis bátran kijelenthetem, hogy ez a nő félelmetesebb, mint sok, King által kreált szörny.
Annie egy, a várostól elzárt kis farmon lakik teljesen egyedül. Nincs családja, nincsenek barátai, teljesen egyedül tölti a mindennapjait. Életének egyetlen, igazi örömét a férfi által írt Misery-könyvek szolgáltatják, amelyeknek valóságos megszállottja lett az évek során, olyannyira, hogy teljesen elmosódott számára a fikció és a valóság határa. Éppen ezért viseli nehezen azt, hogy nem éppen úgy alakult a férfi új könyvének vége, mint amit ő elvárt volna. A férfi helyzetét az sem könnyíti meg, hogy Annie láthatóan nem teljesen beszámítható. A film során a hirtelen hangulatváltozások és a szörnyű tettek, amiket elkövet, egyértelműen azt bizonyítják, hogy Annie személyében egy mentálisan instabil nőt ismerhetünk meg.
A film pár jelenet kivételével egyetlen helyszínen játszódik, Annie házában. A férfi a sérülései miatt teljesen kiszolgáltatott helyzetben van, és ez eleve ad az egész mozinak egyfajta klausztrofób érzést, hiszen akármennyire is szeretne kijutni a házból, a sérülések miatt nem megy. Ez a kevés szereplős, egy helyszínen játszódó szetting, egy olyan antagonistával megfűszerezve, mint Annie, olyan félelmetes, feszült atmoszférát kölcsönöz a filmek, ami kenterbe ver sok King-horrort, legyen szó akármilyen természetfeletti lényről. Az egész mozi során garantált az izgalom, hiszen az íróval együtt mi, nézők is úgy érezzük, hogy minél hamarabb szabadulnunk kell ebből a börtönből, hiszen nem tudhatjuk, mikor kattan be Annie úgy, hogy annak komolyabb következményei is legyenek. Márpedig vannak komoly következmények, melyek közül az egyik a mozi második harmadának végén vár minket. Az a bizonyos jelenet garantáltan olyan hatást gyakorol a nézőre, hogy még hosszú időn keresztül vele marad.
A két főszereplő egészen kiváló. Az írót alakító James Caan nagyon jól hozta a kissé szarkasztikus, de végig érezhetően félelemben lévő, teljesen kiszolgáltatott férfit. Na de Kathy Bates… nincsenek megfelelő szavak arra, amit itt láthatunk tőle. Azt, ahogy ezt a teljesen elborult elméjű nőt megformálja, az hatalmas bravúr. Annie karakterének kiszámíthatatlanságát olyan félelmetesen meggyőzően alakítja, hogy az zsigerig hatol. Nem csoda, hogy abban az évben meg is kapta ezért az alakításért az Oscar-díjat, hiszen ennél igazságosabb döntés aligha születhetett volna. Jelenléte olyan feszültséget teremt mindegy egyes vásznon töltött pillanatában, hogy a néző nem igazán tudja eldönteni, hogy ha választania kéne, akkor egy estét töltene el Annie házában, vagy inkább lemászna a csatornába Pennywise-hoz.
A film feszültségét tovább fokozza a zene, és legfőképpen az operatőri munka. Annie hirtelen kirohanásai, dührohamai szándékosan úgy lettek felvéve, hogy fokozatosan közelítettek a nő arcára, így ezek az egészen közeli premier plánok, és az ezen keresztül a lehető legjobban látható színészi arcjáték az, ami folyamatosan megborzongatja a nézőt.
A Tortúra egyértelműen az egyik legjobb, legminőségibb King-adaptáció lett. A misztikus elemeket teljesen kihagyva úgy tudja megborzongatni a nézőit, hogy egy teljesen hétköznapi karaktertől kell félniük. Annie Wilkes pedig kétségkívül a filmtörténelem egyik legfélelmetesebb figurája, melyet Kathy Bates csontig hatoló játéka tesz felejthetetlenné.
