A függőség társadalmunk egyik meghatározó problémája, és a drog- és alkoholfüggőségből fakadó elhalálozások mennyisége roppant magas: továbbra is fenn áll tehát a kérdés, hogy „miért” szokik rá valaki a kábítószerekre. A szenvedélybetegeknél a szervezet követeli ezeket a szereket annak ellenére, hogy károsak, de a mögötte rejlő lelki alap is fontos eleme a jelenségnek, főleg olyan esetekben, ahol a családi és életminőségbeli háttér erre látszólag nem ad okot. A Csodálatos fiú egy ilyen, valós esetet vizsgál meg, bár a kérdésre szinte alig lel választ.
David Sheff új feleségével neveli első házasságból született fiát, Nicet, valamint az új kapcsolatából született két ifjabb gyermeket. David és Nic nagyon jó és őszinte kapcsolatot ápol, a fiú jól tanul, és egyetemre készül, hogy folytassa a kreatív írást. Egy adott ponton azonban elkezd ismerkedni a drogokkal, először az egyszerűbbekkel, mint a fű, majd fokozatosan áll rá a keményekre, mint a kokain vagy az LSD, valamint az egyre elterjedtebb kristály met. Elindul egy lejtőn, szerettei pedig próbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy visszarángassák a szakadékból, amelybe folyamatosan zuhan.
A Csodálatos fiú nem egyedi módon közelíti meg ezt a témát,és sajnos nem is annyira hatékony, mint amekkora lehetőség rejlik benne, de a film lelkét a főszereplő páros remek, emberi és hiteles alakítása adja. Steve Carell kiváló választás volt a gondoskodó, jólelkű, és fiát végtelenül szerető apára, akiben kétségbeesetten tudatosul, hogy kezd szinte idegenné válni gyermeke. Timothée Chalamet pedig megtestesülése a gondolataiban és saját belső sötétségében elvesző tinédzsernek, akinek a narkó jelenti az örömöt. A film sajátossága, hogy a kábítószerek áldozata egy olyan személy, aki szerető családban nőhetett fel, remek gyerekkora volt, folyamatosan támogatta környezete abban, amit csinálni szeretne, és igazán jómódú közegben él. A függőkről kialakított sztereotípiával szemben nem egy rossz körülmények között élő, szegény emberről van szó, hanem egy olyan valakiről, akinek – külső szemmel nézve – megvan mindene. David részben ezért sem érti, hogy mikor szakadt meg kapcsolata imádott fiával, és miért indult el ezen az úton.
Nic egy olyan űrt érez magában, amelyről maga sem tudja, hogy mikor keletkezett: ez pedig tökéletesen rámutat az elmúlt két évtized generációinak problémájára, az elidegenedés érzésére. A magány és egyedüllét érzése sokaknál átmeneti időszak, azonban az állandóan száguldó világ sokakat taszít félre, amiben többen érezhetik úgy, hogy lemaradnak és kimaradnak belőle. Nic családja hiába él jól, hiába kap végtelen szeretetet, hiába megértő apja és nevelőanyja, valami kialakítja benne ezt az általa „fekete lyukként” aposztrofálható érzést, és onnantól kezdve nincs megállás. A film azonban ennek okára nem igazán keres választ, amitől egy hagyományos feldolgozását láthatjuk a kábítószeres alműfajnak.
Felix Van Groeningen időben ugráló rendezésének megvalósításához Nico Leunen vágása járul jelentősen hozzá, kettejük munkája pedig Ruben Impens operatőrével egészül ki. Az eredmény így egy olyan narratíva lett, amely sokszor figyelmeztetés nélkül ugrál térben és időben, ami néhol már zavaró lehet. Emlékek és álomszerű képek vegyülnek a jelenben játszódóakkal, és apró utalásokból jöhetünk arra rá, hogy épp hol járunk. Kissé túl hosszúra nyúlik a film, és időnként lankadhat a néző figyelme, viszont gyakran nagyon emberközeli és megható.
Steve Carell és Timothée Chalamet alakításai emelik ki az átlagból a Csodálatos fiút, amely a függőség családra mért csapásait helyezi előtérbe, bár kissé sterilen, alig érintve a kábítószerekkel járó mocskos tényezőket. A fő színészeket támogató alakítások hitelesen egészítik ki a duót, az eredmény pedig egy jóindulatú, jószívű történet, amely inkább a biztonságos utat választja, és így nem tud levonni jelentős következtetéseket – kiemeli azonban, hogy a függőség nem státuszhoz, származáshoz, vagy élethelyzethez köthető, és válogatás nélkül szed áldozatokat.
Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés16 Votes
48
Összességében
A Csodálatos fiú egy őszinte, jóindulatú, bár kissé felületes feldolgozása a kábítószer függőségnek és a fiatalok elidegenedésének, amelyet igazán különlegessé Steve Carellés Timothée Chalamet alakításai tesznek, illetve a saját, sokszor ábrándszerű vágás – nagyívű következtetéseket nem tud levonni, de kiválóan mutatja be, hogy bárki lehet drogfüggő, és hogy ez milyen borzasztó következményekkel járhat.
Pozitívumok
A központi páros lehengerlő alakítása
Komplex és elgondolkodtató témák
A „jómódú függő” története
Negatívumok
Nem túl egyedi ábrázolásmód
Steril és biztonságos megközelítés
Nem igazán válaszolja meg saját kérdéseit
