Olaszországban mindig történik valami: általában a legváratlanabb időpontban és helyen. Így eshet meg az, hogy Lucia, aki földmérőként dolgozik az egyik építési terepen szembetalálkozik Szűz Máriával, aki arra buzdítja őt, menjen el a férfiakhoz és mondja el nekik, hogy építsenek templomot. Amíg egy átlagos olasz polgár örülne a jelenésnek, Lucia inkább tudomást sem véve róla, szeretné folytatni hétköznapi életét.
Igazán mókás ahogyan a hit témáját boncolgatja a rendező, és nagyon lehet örülni annak, hogy a kevésbé vallásos nézőket sem zavaró módon fonódik össze – az egyébként hívők nézőkben is meglévő – kétely a belső meggyőződéssel. Ezt persze leginkább Alba Rohrwacher karakterének köszönhetjük, aki Luciát alakítja. Nem csak szelíd kisugárzásával és bájos esetlenségével kápráztat el minket, hanem szellemes megjegyzéseivel és hiteles világnézetével is. Kellemes teremtés a maga egyszerűségében és néhol persze sajátosan szerencsétlen, ami szépen hordozza esélyét a transzcendenciára.
Kiemelendő még, Giuseppe Battiston alakítása is, aki hitelesen képviseli az amúgy hiteltelen vezetőt. Jól áll ennek a színésznek a korrupció és annak ellenére, hogy negatív karakter, mégis szerethető. Ahogyan az egész film is. Néha felüti a fejét egy-két, a történet szempontjából teljesen indokolatlan jelenet, például Lucia lányának vívóórái vagy tipikus tinédzser gondjainak mibenléte.
Ezek azonban nem kimondottan zavaróak, inkább csak színesítik a történetet. Megható szeretet van anya és lánya között, s végre nem a szerelem, hanem a szeretet érzeménye kerül középpontba. Annak ellenére, hogy a film témája komoly és aktuális problémákról szól, sokat fogunk kacagni. Ritka az ilyen kaliberű film, amelyben egészen fontos és nehéz kérdésekre kaphatunk lényegében, egyszerű de igaz válaszokat.
