péntek, március 29, 2024

Trending

Hasonlóak

10 érdekesség a 10 éves Péntek 13 című filmről

1. A film egyik producere, Michael Bay kisétált a premierről, mondván szerinte túl sok szex jelenetet tartalmaz a film.

2. Ezzel a résszel együtt Jason nem kevesebb, mint 167 embert ölt meg a “Péntek 13” széria alatt.

3. A film címe csak a bevezető rész után jelenik meg, ami egész pontosan a 25. percnél van. Ez az egyik leghosszabb prológus, ami a horror műfaját illeti.

4. 42.2 millió dolláros nyitányával a mai napig rekordernek számít, ugyanis egyetlen egy horror remake sem nyitott ennél nagyobb összeggel Amerikában.

5. A film forgatása 2008. június 13-án ért véget, bemutatójára pedig 2009. február 13-án került sor az Egyesült Államokban. Mind a két dátum péntekre esett.

6. Ez volt a széria történelmében az első olyan film, amiben több helyen CGI fegyvereket kellett alkalmazni. Például Jason machetéjét is így oldották meg, mivel a kellékek folyamatosan eltörtek, vagy szétestek és ezért kockázatos, valamint balesetveszélyes lett volna használni azokat.

7. 2005-ben felajánlották Quentin Tarantino-nak, az akkor még The Ultimate Jason Voorhees Movie néven futó remake rendezési jogát, de a rendező pár nap gondolkodás után visszautasította a lehetőséget.

8. A Travis Van Winkle által alakított, Trent névre hallgató karakter teljes neve Trent DeMarco. Ez a név pedig a 2007-es Transformers című filmből is ismerős lehet. Michael Bay a bemutató után nem sokkal megerősítette, hogy egy és ugyanazon személyről van szó, így a két film tulajdonképpen egy univerzumban játszódik.

9. Marcus Nispel pályafutásának második horror remake-je a Péntek 13. Az első, a 2003-as Texasi láncfűrészes volt, ami szintén a Platinum Dunes stúdió égisze és Michael Bay produceri felügyelete alatt készült.

10. A filmben 14 ember halálát láthatjuk, ebből 13-at pedig Jason ölt meg, ami tudatos volt a készítők részéről, mert ezzel is a film címére akartak reflektálni.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/