10 érdekesség a 10 éves Fel! című filmről

1. A film antagonistája, Charles Muntz egy valóban létező személyről, Charles Mintz-ről kapta a nevét. Mintz a Universal stúdió főnöke volt, aki 1928-ben jogtalanul elcsaklizta a Disney-től, az “Oswald, the Lucky Rabbit” című animációs sorozat jogait. Később Walt Disney-t ez az eset inspirálta abban, hogy megalkossa Mickey egeret.

2. Amikor Carl és Ellie piknikezni mennek a film elején, akkor ugyanazon fa alá ülnek le, amit már az Egy bogár életében is láthattunk.  Ezzel ráerősítve arra a feltételezésre, hogy az összes Pixar film egyazon univerzumban játszódik.

3. Ez volt az első olyan animációs film, illetve első 3D-s alkotás is, amivel megnyitották a Cannes-i Filmfesztivált. Ehhez kapcsolódóan a producer, John Lasseter, 2011-ben elmesélte, hogy a fesztivál közönsége  a vetítés után néma csendben meredt maga elé, amit a színésznő, Tilda Swinton tapsa tört meg. Ezt követően mindenki elkezdett tapsolni és felállva ünnepelték a filmet.

4. A Fel! filmzenéje lett a filmtörténelem kilencedik, animációs alkotások közül pedig a harmadik olyan mozi, ami Grammy-t, Golden Globe-ot és Oscar-díjat is. A korábbi nyertes filmek ezek voltak: Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969), Cápa (1975), Star Wars IV. rész – Egy új remény (1977), E.T. A földönkívüli (1982), A szépség és a szörnyeteg (1991), Aladdin (1992), Az angol beteg (1996), és A Gyűrűk Ura: A király visszatér (2003).

5. Carl Fredricksen arcvonásait, Spencer Tracy és Walter Mattau kinézete alapján alkották meg a szakemberek.

6. Az Ellie és Carl élettörténetét bemutató jelenetsor már storyboard (azaz kézzel rajzolt vázlatok) formájában is megríkatta a stábot.

7. Russell volt a Pixar első ázsiai származású karaktere, akinek a szintén ázsiai, Jordan Nagai szolgáltatta a hangját.

8. Ez volt az első olyan Pixar film, amit 3D-ben is bemutattak.

9. A filmben szereplő egzotikus madár, név szerint Kevin nem más, mint Kevin Spacey után kapta a nevét. Spacey egyébként Szökkent szinkronizálta, az 1998-as etEgy bogár élében.

10. A “fel” szó összesen tizenegyszer hangzik el a játékidő alatt.

Friss

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

A száműzött maffiózó – Tulsa királya 1. évad (Tulsa King Season 1, 2022 – SkyShowtime) kritika

A veterán akciósztár Sylvester Stallone összeállt Taylor Sheridannel, - aki a Sicario írója, valamint...

Branagh, Poirot és a kisértetek – Szeánsz Velencében (A Haunting in Venice, 2023) kritika

Poirot, Kenneth Branagh jóvoltából most Velence csodálatos kulisszái között nyomoz miközben néha a nézők...

Elstartolt az RTL legújabb tehetségkutatója a The Voice

A The Voice premierjéről és a műsorról hallgassátok meg exkluzív podcast adásunkat, amelyben a...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Jurassic Park/World maratont tartanál? – Íme, hogy mennyi időt venne igénybe!

Hosszú várakozás finisébe értünk, hiszen négy év után végre megérkezik a Jurassic World trilógia...

50 éves A keresztapa! Öt kulisszatitok a legendás moziról

Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola alkotás, amely...