10 érdekesség a 10 éves Becstelen brigantyk című filmről

1. Durván csak mindössze a teljes játékidő (153 perc) 30%-ában beszélnek angolul. A fennmaradó 70%-ban a francia és német nyelv van előtérben, de egy kis olaszt is hallhatunk benne. Ez egyébként nagyon ritka jelenség egy hollywoodi produkciónál.

2. Quentin Tarantino gondban volt, amikor Hans Landa eljátszására keresett megfelelő színészt, ugyanis még ő maga is úgy tartotta, hogy a karaktert lehetetlen megformálni a vásznon. Azonban Christoph Waltz meghallgatása után azonnal tudta, hogy megvan a tökéletes jelölt.

3. Til Scweiger Németországban született és ott is nőtt fel, ezért sokszor megkeresték őt olyan filmekkel, amiben náci egyenruhát kellett volna viselnie. Ám ezeket minden esetben azonnal elutasította. Ez esetben azért tett csak kivételt, mert habár náci egyenruhát kellett húzni, de karaktere valójában egy náci vadász.

4. Ez volt az első olyan Quentin Tarantino film, ami színészi játékért kapott Oscar-díjat, köszönhetően Christoph Waltz-nak, aki a legjobb férfi mellékszereplő díjával térhetett haza 2011-ben.

5. Quentin Tarantino közel egy évtizedig dolgozott a forgatókönyvön. Elmondása szerint a megfelelő befejezés megírása okozta számára a legnagyobb nehézséget.

6. Christoph Waltz saját magát szinkronizálta a film német nyelvű változatában.

7. Hand Landa szerepére először Leonardo DiCaprio-t szemelte ki Quentin Tarantino, de kesőbb úgy döntött, hogy egy németül tökéletesen beszélő színésznek kell kapnia azt.

8. Ezt a Quentin Tarantino filmet jelölték eddig a legtöbb – szám szerint nyolc – Oscar-díjra.

9. Archie Hicox szerepére Simon Pegg volt a kiszemelt, de ő a Tintin kalandjai forgatása miatt nem tudta vállalni a felkérést, ezért helyére Michael Fassbender-t szerződtették végül.

10. A végső vágás nem kevesebb, mint 190 perc hosszú volt. Azonban ezt túl hosszúnak ítélte meg a rendező, így hát Sally Menke vágóval karöltve a premier előtt pár nappal 30 percnyi jelenetet még kivágott belőle.


Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Jurassic Park/World maratont tartanál? – Íme, hogy mennyi időt venne igénybe!

Hosszú várakozás finisébe értünk, hiszen négy év után végre megérkezik a Jurassic World trilógia...

50 éves A keresztapa! Öt kulisszatitok a legendás moziról

Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola alkotás, amely...