szombat, április 20, 2024

Trending

Hasonlóak

Interjú Ujj Mészáros Károllyal, az X – A rendszerből törölve rendezőjével

Filmsomnia: Elsősorban szeretnék gratulálni az elkészült filmhez! Neked, hogy tetszett a teljes alkotás? Milyen volt látni egészben a kész művet?

Ujj Mészáros Károly: Nem ez volt az első eset, amikor láthattam, de a mai vetítés miatt nagyon izgultam. Nagyon szerettem volna, hogy tetszen a kritikusoknak, a film ítészeknek. Nem is akartam végig nézni, de ott ragadtam az ajtó előtt, pont a tapsról maradtam le a végén, akkor surrantam ki. Szóval az izgalom miatt, most nagyon jó volt nézni. Varsóban annyira fáradt voltam például, hogy kétszer is elaludtam az első vetítésen, de szerintem ez azért lehetett, mert nagyon korán kellett felkelni. Már nagyon sokszor láttam persze a filmet, mostanában is sokszor meg kellett néznem, mert ilyenkor teszteljük a mozikópiákat, a feliratos mozi kópiát stb.

Filmsomnia: Akkor te láttad a legtöbbször a filmedet.

Ujj Mészáros Károly: Szerintem nyugodtan állíthatom, hogy igen.

Filmsomnia: Milyen volt többször újranézni? Fedeztél fel benne olyanokat a sokadik nézésre, hogy ezt vagy azt, utólag mégsem úgy csináltad volna?

Ujj Mészáros Károly: Ez most nagyon hülyén fog hangzani, de nagyon szeretem ezt a filmet. Sokkal komolyabbnak, és ha úgy tetszik komolyabb teljesítménynek is gondolom, mint amilyen a Liza volt. Sok tekintetben egy érettebb mozinak tartom. A Lizának sokkal inkább láttam a gyerekbetegségeit annak idején, amikor elkészült. Lehet, hogy most elfogultabb vagyok, a Lizánál, amikor eljutottunk a bemutatóig, és a sajtóvetítésig, akkor már vagy két évig csak az utómunkán dolgoztunk, az egy nagyon elhúzódó folyamat volt. Itt igazából már tavasszal kész voltunk a filmmel, amit két éve kezdtünk el előkészíteni. Úgyhogy ez egy sokkal gyorsabb folyamat volt. És persze mindig találok benne apróbb hibákat, de alapvetően nagyon szeretem.

Filmsomnia: Magaddal szemben kritikus vagy?

Ujj Mészáros Károly: Azt hiszem, hogy eléggé. Iszonyatosan szöszölős vagyok, mindenkinek ott ülök a nyakán. A film létrejöttének minden munkafázisát nagyon élvezem.

Filmsomnia: Mikromenedzselsz?

Ujj Mészáros Károly: Abszolút. Mint a kézműves sör, ez egy ilyen kézműves film. Amíg az íráson egy évig töprengtünk. Minden más munkát lemondtam és monomániásan csak ezt írtuk. Posztiteken kint voltak az egyes jelenetek a falon és sakkoztunk, hogy a szerkezet hogyan lesz a legjobb. Ezt csináltuk 7-8 hónapig és akkor még egy betűt sem írtunk, nem volt forgatókönyv csak a szerkezet. Azután amikor elkezdtük a forgatókönyvírást, az egy nagyon boldog időszak volt – az első draftot Hegedűs Bálint írta, és aztán átküldte nekem, és amikor átírtam az egy számomra csodálatosan boldog hét volt. Aztán a következő hét hónapban átírtuk még vagy nyolcszor.

A forgatás iszonyú kemény volt. Nagyon sokat harcoltunk az idővel, fontos volt számomra, hogy sokféle szögből meg tudjuk mutatni a jeleneteket. Ezen a téren sok kompromisszumot meg kellett hozni annó a Lizánál, de most ezt nem akartam. Nagyon körbe akartam járni a szereplők közti teret, amit aztán a vágásban nagyon jó volt használni. Ugyanúgy a vágás is egy iszonyú jó, de munkás folyamat volt. A Mózes Gyuszival ott ültünk fél éven keresztül az anyag fölött. Majd jött a hang- és képiutómunka, a véglegesítés, a trükkök…iszonyúan jó volt az egész folyamat. Egy egészen egyedi hangképet akartunk létrehozni, úgy, hogy a sourrandot sokkal bátrabban használjuk, mint az a magyar filmekre jellemző. Minél jobban bele akartuk helyezni a nézőt a főszereplő helyzetébe.

Filmsomnia: A megvalósításnál volt olyan film vagy alkotó, akinek azt mondtad a munkájára, hogy valami ahhoz hasonlót szeretnél?

Ujj Mészáros Károly: Nem volt ilyen konkrét előkép. Mondjuk olyat tudok mondani, akinek egy nagy mellényúlása volt szerintem. Finchertől, a Hetediket és a Holtodiglant nagyon szeretem, de az ő rendezésében a Tetovált lány a nyomába sem ér az eredetinek – ami egy nagyon szépen megcsinált film és szuper. Furcsa dolgok ezek, de például a Hóember, amiből nemrégen készült egy filmes adaptáció, könyvben nagyon szerettem, de a film csalódás volt.

Filmsomnia: A Lizához visszatérve, a forgatókönyvet összerakni, megírni, melyik filmhez volt könnyebb? Most segítségetekre volt egy már kialakult rutin?

Ujj Mészáros Károly: Nem nagyon működik itt a rutin. Azt tudtuk a Bálinttal, hogy jó együtt dolgozni, hogy úgy tudjuk feldobni a labdát, hogy a mási lecsapja. Az írást azért érdekes és nagyon jó együtt csinálni, mert mesélsz, kommunikálsz egy másik emberrel. Nem egyedül vagy egy anyaggal amit gyurmázol, hanem így megvalósul maga a mese mesélése.

Filmsomnia: Egy ilyen típusú történet már régebb óta megvolt benned vagy az volt a fő, hogy a Liza után mindenképpen egy másmilyen stílusban alkoss?


Ujj Mészáros Károly: Bármit csak mást. Stílusát tekintve mindenképpen egy olyan történetet akartam, ahol kézikamerát lehet használni, mert annak nagyon szeretem az energiáit. Kisfilmekben és reklámokban sokat használtam és másfajta ritmus és energia jellemzi. A Lizánál sokszor fix kamerát használtunk és úgy készült, hogy ott minden ki volt centizve, itt viszont egy sokkal felszabadultabb energia működött. Annak idején a kisfilmeknél sokszor csak három vagy két fős stábbal dolgoztunk és mindenki csinált szinte mindent. Ezek elég kevés pénzből készültek, de imádtam ahogyan létrejött az egész, mert sokkal felszabadultabban tud gondolkodni mindenki. Itt is ez volt a lényeg, persze megvolt a storyboard, de annak inkább az volt a lényege, hogy ne felejtsük el, hogy honnan hova tartunk. Nem így a Lizánál, ahol még arra is figyeltünk a felvételnél, hogy minden ugyanolyan legyen mint a storyboardnál.

Alapvetően azt szerettem volna, hogy a film története napjainkban játszódjon, és ez az újfajta energia legyen benne jelen és végül ehhez találtuk meg a műfajt és a történetet. Nagyon szeretem a krimit,  főleg azokat a történeteket ahol nem csak a gyilkos kiléte a fontos, hanem a szereplőkben lezajló lelki folyamatok is. Ezért nagy kedvencem a Híd című sorozat és ezért szeretem a Jo Nesbø könyveket.

Filmsomnia: Attól tartottál, hogy a Liza népszerűsége után, mivel ez a film teljesen más, ezért ezt majd nem fogadják olyan pozitívan?

Ujj Mészáros Károly: Ha jól megcsináljuk, akkor nem. Az volt a szándékom, hogy ne legyen rosszabb film, mint a Liza. Teljesen más stílus, teljesen más műfaj, de ne legyen minőségében rosszabbul sikerült film. Ettől nagyon féltem és mindenképpen el akartam kerülni. Ez elég komoly stresszt okozott, hogy ne rontsuk el, nehogy az legyen a végkicsengése, hogy ez a gyerek nem tud semmit.

Filmsomnia: Azt tudni lehetett, hogy Kulka János karakterét neki írtátok. A főbb szereplőknél is megvolt, hogy ki kit fog játszani?

Ujj Mészáros Károly: Nem, csak Móni és János volt meg. A többiek castingon vettek részt.

Filmsomnia: A színészeknek sikerült úgy vissza adni a karaktereket, ahogyan te elképzelted azokat, vagy voltak súrlódások?

Ujj Mészáros Károly: Hogy elkerüljük a súrlódásokat, a forgatás előtt szoktam próbálni. Majdnem egy hónapig tartott a próbafolyamat, ahol megnéztük, hogy hogyan működnek bizonyos kulcsjelenetek, hogy a karakterek hogyan viselkednek. Szeretem ezt előre látni. A magyar színészeknek jellemzően nagyon sok helyen kell helytállni, legyen szó színházról, sorozatról, szinkronizálásról, ez azt jelenti, hogy egyik munkából esnek a másikba. Nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, amit külföldön megengedhetnek maguknak a színészek, hogy valaki csak színházi vagy filmes szerepekre koncentráljon. Sőt, hogy lehetősége legyen arra, hogy hónapokig csak egy szerepre fókuszáljon. Nálunk ez nem így van, ezért fontosnak tartom, hogy próbáljunk és így már van a színésznek tapasztalása a karakterrel kapcsolatban. Ez minnyájunknak ad egyfajta biztonságot, ami fontos.

Filmsomnia: A következő ötleted már megvan? Vagy most más forgatókönyvéből dolgoznál?

Ujj Mészáros Károly: Pont ez fog történni: az RTL számára fogunk forgatni egy sorozatot.