TIPRÁS online bemutató a Túélősó nyitányaként

A Manna és a Füge közös ősbemutatójával nyitja a tavaszi fesztiválszezont a szegedi MASZK Egyesület. A Tiprás című darabot Szabó Zoltán írta és rendezte a harmincas generáció útkereséséről. Az előadást több mint két éve tervezi megvalósítani az alkalmi társulat, és most online formában végre közönség elé kerülhet, május 14-én pénteken.

Szabó Zoltán első rendezésében a generációjának kétségeit, a felnőtt lét és egzisztencia alapkérdéseit fogalmazza meg egy este történései által. Egy születésnapi buliba csöppenünk, ami mérföldkő is lehetne, vagy valami új kezdete, de ahogy megismerjük a szereplőket és történetüket, leginkább az az érzésünk, hogy megállt az idő, és nem tartunk, nem lépünk sehová.

Tiprás
Fotó kredit: Kállai-Tóth Anett

Az darabot Zsigó Anna dramaturggal közösen írta Szabó Zoltán, aki az előadás főszerepét is játssza.

 „A kulcsmotívum ebben a darabban szerintem: a felelősségvállalás hiánya. Nem tudom, nem tudjuk, hogy hol a határ a késői gyermekkor és a felnőtt lét között. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ezzel a generációval tíz év múlva? Vajon olyanok lesznek-e, mint a mostani tizenöt-húsz évvel idősebbek? –  mondja a rendező – A felelősségvállalás nélküliség itt leginkább a főszereplő tanárnak a diáklánnyal való kapcsolatában érhető tetten. Ezért a tanárért eleinte rajonganak a diákjai, ám később a saját szerepeinek halmazai kezdenek elmosódni… a tanár, a kocsmában fröccsöző, a magán életét élő férfi… aztán jön ez a születésnap, ami sok mindennel szembesíti.”

Tiprás
Fotó kredit: Kállai-Tóth Anett

 A Tiprás című előadást az Itt és Most Közösségi Térbe tervezte az alkotó csapat, az előadás felvétele is ebben a rendhagyó, nem színházi térben készült. Az előadásban találkozhat a közönség Tóth Józseffel, aki a főhős édesapját formálja meg, Tóth Máté pedig a testvér szerepében látható. Gigor Attila vállalta a kocsmáros szerepét, a két női karaktert pedig Tánczos Adrienn és Petrics Villő alakítják. Az előadás zenei világáért Vinnai András és Jankovics Péter feleltek.

Jegyet itt lehet vásárolni: https://tixa.hu/maszk?fbclid=IwAR2hJKFFIaYm8cq2whGQRXxwKqv9CMvpDxT2wJ4bY_TcrI6zH9ujRbRHhN4e

Az előadásba bele lehet pillantani itt:


Manna és a Füge Produkció bemutatja:

Zsigó Anna – Szabó Zoltán

TIPRÁS

LOSONCZY LÍVIA TAMARA                                                                           PETRICS VILLÓ

BOLDIZSÁR                                                                                                SZABÓ ZOLTÁN

ZSOLT                                                                                                            TÓTH MÁTÉ

JÓZSEF                                                                                                        TÓTH JÓZSEF

ARNOLD                                                                                                      GIGOR ATTILA

JUCI                                                                                                    TÁNCZOS ADRIENN

RENDEZŐASSZISZTENS: Dézsi Fruzsina

DRAMATURG: Zsigó Anna

LÁTVÁNY: Giliga Ilka

ZENE és SOUND-DESING: Jankovics Péter és Vinnai András

FÉNYTERVEZŐ: Varga Laca

PRODUKCIÓS VEZETŐ: Gáspár Anna

RENDEZŐ: Szabó Zoltán

Egyetlen éjszaka történetébe sűrűsödnek a mai harmincas generációt érintő legfontosabb kérdések. Ezek azok a határhelyzetek, ahol a dilemma a szembenézés vagy a visszatáncolás. Talán ez az a kor, amikor először merül fel a kérdés: elszalasztottuk-e a saját életünket? Felnőttünk-e már ahhoz a feladathoz, hogy felnőttek legyünk? A középkorú szülők felől nézve még gyerek, a fiatalok viszont már magázzák. Senkiföldje. Boldizsár, a népszerű budapesti magyartanár a születésnapját ünnepli kedvenc kocsmájában a barátai és a családja körében. Az erősen induló bulira azonban váratlan és hívatlan vendég érkezik: középiskolai tanítványa, Livi. Ekkor dominóeffektus kezdődik, furcsábbnál furcsább döntések születnek, amíg el nem éri a hajnal a viharvert társaságot.

Friss

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...
Majer Judit
Majer Judit
Műfajtól függetlenül képes vagyok rajongani filmekért és sorozatokért, igyekszem bennük meglátni a jót, és szeretem őket részletekbe menően is elemezni. Objektív kritika nem létezik, de törekedni kell rá.

Hasonlóak

Hair – A (mostanra már hírhedt) Pannon Várszínház előadása

Nagy fába vágta a fejszéjét Vándorfi László. Egy egyértelműen klasszikussá kövült darabot/filmet rendezett meg...

Színházi előadás a gyermekvállalás első évéről – Bemutatóval kezdi az évet a Manna Produkció

Csábi Anna legújabb darabját a Köldökzsinór-varieté című produkciót állítja színpadra. Az alkalmi társulatban Györgyi...