Programváltozás a hétvégi szezonnyitó bábelőadás programjában – közlemény

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, újra indul az Új bábszínház Újbudán program, melynek keretében a Manna Matiné minden hónap második vasárnapján egy gyerek és egy felnőtt bábelőadással várja a közönséget a B32 Galéria és Kultúrtérben, egészen májusig. A koronavírus azonban, úgy látszik, senkit nem kímél, a kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadóival meghirdetett szezonnyitó előadás programján emiatt módosítani kellett. Alább olvasható a szervezők közleménye. 

„Sajnálattal tájékoztatunk mindenkit, hogy a ma tudomásunkra jutott információk alapján a Csiky Gergely Színház is érintett lehet koronavírus-fertőzésben. A nézőink egészségének érdeke elsődleges szempont, így a Bogyó és Babóca című kaposvári vendégelőadást nem tudjuk megtartani.

Gyors szervezést követően örömmel jelentjük be, hogy a Hepp-Trupp előadásában a Bódog és Szomorilla című előadása érkezik holnap a Manna Matiné nyitóelőadásaként.  Az előadást 2011 óta játsszák sikerrel ország szerte, elnyerték a VI. Kaposvári Biennálé fesztiváldíját a gyermekszínházi kategóriában. Azóta a történet könyv formájában is megjelent.

Programváltozás
Bódog és Szomorilla

program változatlan marad: a Manna Matiné megnyitója 2020. szeptember 13.-án, 10.30 órakor lesz a B32 Kultúrtér és Galériában (Budapest,1111, Bartók Béla út 32.), ahol 10.00 órakor sajtótájékoztatót tartunk az immáron negyedik éve megrendezésre kerülő eseménysorozatról. A sorozat első gyerekelőadása hagyományosan továbbra is ingyenesen látogatható.

Kolozsi Angéla: Bódog és Szomorilla – a Hepp-Trupp előadása

Játsszák
Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó
Tervező: Bartal Kiss Rita
Zene: Csernák Zoltán Samu
Író-rendező: Kolozsi Angéla

Egy kietlen út és egy váratlan találkozás.
Egy vándor király – uralkodói feladatok nélkül.
Egy kósza tündér – szakirányú varázsdiploma nélkül.
Egy öreg bőrönd és egy szeszélyes piknikkosár.
Rengeteg kérdés.
Rengeteg meglepetés.

Programváltozás
Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó



Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Majer Judit
Majer Judit
Műfajtól függetlenül képes vagyok rajongani filmekért és sorozatokért, igyekszem bennük meglátni a jót, és szeretem őket részletekbe menően is elemezni. Objektív kritika nem létezik, de törekedni kell rá.

Hasonlóak

Koprodukcióban mutatja be Göncz Árpád drámáját a Csokonai és a Terminál Workhouse

Február 10-én, Göncz Árpád születésének 100 évfordulóján jelentette be együttműködését a XV. kerületi kulturális...

PhotoLab – egy hely, ami a fotográfiáról szól

A Ferenczy Múzeumi Centrum új kiállítóhelyet nyit 2022 elején a Vajda Múzeumban. A PhotoLab...

Szentendrei múzeummaraton a Magyar Kultúra Napján

A Magyar Kultúra Napján egész napos kurátori tárlatvezetéseket tartanak Szentendrén, öt helyszínen, a Ferenczy...