Mielőtt címmel jelenik meg Trokán Nóra páratlan fotóalbuma!

Mielőtt címmel a napokban jelenik meg Trokán Nóra első fotóalbuma, amelyben közel 200, páratlan fotón keresztül enged betekintést a kulisszák mögé és mutatja be színész és színésznő kollégáit előadáskezdések előtt, szerepeikre készülve. A fekete-fehér művészi felvételek a budapesti és vidéki színházi szakma legintimebb pillanatait villantják fel, amelynek során a színészből az aznap este alakított karakter lesz. November 25-től fotókiállítás is várja az érdeklődőket a könyvben szereplő képek egy részéből, amelyek december 5-ig a Godot Kortárs Művészeti Intézetben láthatók. 

Trokán Nóra 2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem Forgács Péter-Hegedűs D. Géza-Marton László osztályában. A diplomázást követő években a kecskeméti Katona József Színház társulati tagja volt, majd 2013-tól szabadúszóként számos budapesti és vidéki előadásban látható. A Junior Príma-díjas színésznő szerepelt egyebek mellett a Kút, a Lajkó – cigány az űrben, és az Így vagy tökéletes című filmekben, valamint az Egynyári kaland és A tanár sikersorozatokban is. 

Színészi munkái mellett gyerekkora óta érdeklődik a fotóművészet iránt, és kollégáit is évek óta fotózza. Készített társulati képeket a budapesti Katona József Színház művészeiről, valamint láthatók voltak címlapfotói pályatársairól a Nők Lapjában is. 

A Mielőtt című könyv gondos válogatás több év felvételeiből: az angol Nemzeti Színház egy albuma sarkallta Trokán Nórát arra, hogy komolyabban foglalkozzon azzal az egy órával, ami a színésszel történik a színházba érkezés és színpadra lépés között. Ezek azok a legintimebb pillanatok, amelyek a közönség előtt láthatatlanok. Amikor egy hétköznapi helyzetből, apából, szerelmes nőből, gyászoló emberből egy óra alatt válik a színész az aznap este általa alakított megcsalt férfivá, apácává vagy akár hősszerelmes emberré. 

„Mindig is érdekelt, mi történik a színészben, amíg eljut a portától a színpadig. Nem sok idő, de van, hogy egy világnyi a különbség. Milyen a legtragikusabb napodon a legfelhőtlenebb vígjátékban játszani, vagy épp életed legboldogabb napján a legsötétebb tragédiában?” – vall a bevezetőben a gyűjtemény inspirációjáról Trokán Nóra. 

A Mielőtt közel 200, válogatott fekete-fehér képet tartalmaz mások mellett a Budapesti Operettszínház, a fővárosi Katona József Színház, Nemzeti Színház, Örkény Színház, Pintér Béla Társulat, Vígszínház, valamint a kecskeméti Katona József Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeiről.

Az albumban szereplő képek közül 40 fotóból november 25-én a Godot Kortárs Művészeti Intézetben (1037 Budapest, Fényes Adolf u. 21.) kiállítás nyílik. Mindegyik képből egyetlen nyomat készül, amelyeket a kiállítás kéthetes időtartama alatt, december 5-ig meg lehet tekinteni és meg is lehet vásárolni.

A Mielőtt november végétől kapható a kiállítás helyszínén, színházakban és a kijelölt könyvesboltokban, online pedig az www.mielottfotoalbum.com oldalon vásárolható meg. A könyvet a KMH Group gondozásában jelenik meg, tervezte és szerkesztette Lengyel Zita, a felelős kiadó Pusztai Ferenc. 

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.

Hasonlóak

Koprodukcióban mutatja be Göncz Árpád drámáját a Csokonai és a Terminál Workhouse

Február 10-én, Göncz Árpád születésének 100 évfordulóján jelentette be együttműködését a XV. kerületi kulturális...

PhotoLab – egy hely, ami a fotográfiáról szól

A Ferenczy Múzeumi Centrum új kiállítóhelyet nyit 2022 elején a Vajda Múzeumban. A PhotoLab...

Szentendrei múzeummaraton a Magyar Kultúra Napján

A Magyar Kultúra Napján egész napos kurátori tárlatvezetéseket tartanak Szentendrén, öt helyszínen, a Ferenczy...