kedd, december 3, 2024

Trending

Hasonlóak

Nap nap után (Every Day – 2018) [Kritika]

A Nap nap után, David Levithan azonos című New York Times bestsellere alapján készült, amely érdekes kérdést vet fel, emiatt pedig egy igazán elgondolkodtató mű született. A 16 éves Rhiannon beleszeret egy különös lélekbe, akit csak A-nak hívnak, és minden egyes nap más ágyban, más-más testben ébred. A kettejük között kialakuló kapcsolat olyan erős, hogy elhatározzák, minden nap megkeresik egymást, pedig még csak nem is sejtik, mit és kit hoz a következő reggel. Ahogy egyre inkább beleszeretnek egymásba, a realitásokkal is kénytelenek szembenézni: vajon képesek lehetnek úgy leélni közös életüket, hogy egyikük minden 24 órában más személyt testesít meg? A romantikus film rendezője Michael Sucsy, kinek nevéhez a Fogadom című kasszasiker film is köthető. A főszereplő pedig az alig 17 éves ausztrál Angourie Rice. Neve a Csábítás című filmből lehet ismerős, ahol a szintén ausztrál Nicole Kidman-nel forgattak együtt, ill. a Rendes fickók című filmben is feltűnt olyan sztárok mellett, mint Ryan Gosling és Russell Crowe.

A nap nap után egy gyönyörű és igaz szerelem történetét mutatja be. A szerelem nem ismer határokat. A szerelem nem 24 órára szól, azaz a szerelmet, ha egyszer megkaptuk, akkor azt már a mi dolgunk megtartani. A szerelem ott van mindenkinek, csak oda kell rá figyelni, és tenni érte, ha kell, akkor változni, ha kell, akkor elengedni, ha kell, akkor utazni. A másikat hibáztatni könnyű, például az anya, aki a férjet hibáztatja, pedig időközben nagy változáson ment át, ami nem kedvez a családnak. Figyelni a változás útját, a változás hozadékait, szépen kifejezi a film.

És mindezt teszi úgy, hogy egyáltalán nem válik szájbarágóssá. A főszereplő a tisztaság, az ártatlanság kifejezője, a gyönyörű kék szemei, és a hosszú szőke haja belengi az egész filmet. Az optimizmus, ahogy lát másokat, akik – mint el is hangzik a filmben – nem látnak téged, de a lány mégis bizalmat szavaz nekik. Már majdnem önfeláldozó, de nem önsorsrontó. Tetszik, hogy józan döntéseket hoz minden pillanatban. Tanmesének és szerelmes filmnek is ajánlom. Tanmese, amely elmondja, ne légy vak, ne csak nézz, láss is!


Nap nap után
Összességében
A Nap nap után egy igazán gyönyörű és tanulságokkal teli szerelmes film.
Pozitívumok
Gyönyörű és tanulságos szerelmi történet
Szerencsére nem szájbarágós
Negatívumok
Némi hiányérzet mégis maradt bennem
80
Értékelés