Látványos teljes értékű előzetest kapott a Mulan élőszereplős feldolgozása

A Disney továbbra sem csökkent a tempón, már ami a klasszikus rajzfilmjeik élőszereplős adaptációját illeti. Idén például három ilyet (Dumbó, Aladdin, Az oroszlánkirály) is bemutattak és jövőre is biztosan érkezik majd legalább kettő, a Mulan és a Szörnyella című filmek személyében. A sort pedig az előbbi fogja majd nyitni március 27-én. A Niko Caro által rendezett és olyan sztárokat, mint Liu Yifei, Donnie Yen, Jason Scott Lee, Tzi Ma, vagy Jet Li felvonultató adaptációt hatalmas várakozás övezi, mivel a hírek szerint 300 millió dolláros költségvetésével ez lesz a stúdió egyik legdrágább mozija. Ez pedig meg is látszik rajta, hiszen a látvány egészen fantasztikus. Mondjuk Mushu-t és Cirip-et egy picit hiányoljuk belőle…

A Mulan egy félelem nélküli fiatal lány epikus kalandját mutatja be, aki férfinak adja ki magát, hogy harcolhasson a Kínát fenyegető északról érkező betolakodók ellen. A nagy becsben tartott harcos lánya, Hua Mulan szenvedélyes és nagyon elszánt. Ezért is dönt úgy, amikor az uralkodó minden család egy férfi tagját besorozza a hadseregbe, hogy átveszi idősödő apja, Hua Jun helyét. Később Kína legnagyobb harcosa válik belőle.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Felejtsd el a vágyaidat, mert Így vagy tökéletes

Nem kell hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden...

Breaking: Megérkezett az Eternals első kedvcsinálója!

Elérkezett a pillanat, hogy hosszas várakozás után a Marvel-moziverzum rajongói végre egy kis ízelítőt...

Megérkezett a Space Jam Új kezdet szinkronos előzetese

LeBron James, a Bolondos dallamok sztárjai és egy intergalaktikus kosármeccs – minden, ami egy...