péntek, március 29, 2024

Előre: Végső előzetesen a Pixar jövő évi első animációs filmje!

Még májusban futott be a Pixar, szám szerint 22 alkotásának első ízelítője. Az Előre címre keresztelt alkotásról az alapján nehéz volt megmondani, hogy egy újabb klasszikussal (Toy Story, A hihetetlen család), vagy egy kevésbé jól sikerült darabbal (Verdák 2., Dínó tesó) lesz-e dolgunk jövő márciusban. És egyértelműen ezt a ma napvilágot látott végső előzetes után sem tudjuk megmondani, de talán inkább az előbbi felé billen a mérleg nyelve. Legalábbis szerény véleményünk szerint. Mindenesetre az biztos, hogy az animáció minőségével, a látvánnyal és a humorral ezúttal sem lesz probléma. A két főszereplő elf-nek egyébként az eredeti változatban a Marvel-filmek két sztárja, Tom Holland és Chris Pratt szolgáltatják a hangjukat. Mellettük pedig az Oscar-díjas, Octavia Spencer-t és Julia Louis-Dreyfus-t is hallhatjuk majd. Az írói és rendezői feladatokat Dan Scanlon (Szörny egyetem) látta el.

Egy városi fantáziavilágban két tizenéves elf-fivér nem mindennapi küldetésre indul, hogy kiderítsék, maradt-e még némi varázslat a világban.

A Pixar vadonatúj filmje 2020 tavaszán a mozikban!

Friss

Feltámasztási kísérlet – A törvény nevében 4.évad (True Detective Season 4, HBO Max -2024) kritika

A törvény nevében sorozat 2014-ben indult és Nic Pizolatto showrunner rögtön egy olyan évadot...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Felejtsd el a vágyaidat, mert Így vagy tökéletes

Nem kell hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden...

Breaking: Megérkezett az Eternals első kedvcsinálója!

Elérkezett a pillanat, hogy hosszas várakozás után a Marvel-moziverzum rajongói végre egy kis ízelítőt...

Megérkezett a Space Jam Új kezdet szinkronos előzetese

LeBron James, a Bolondos dallamok sztárjai és egy intergalaktikus kosármeccs – minden, ami egy...