péntek, március 29, 2024

Trending

Hasonlóak

Koncertszínházi előadással emlékeznek Cseh Tamásra január 22-én

Vizi és Ecsédi találkozott, ezzel kezdődött minden. Az ő történetüket írta meg Bereményi Géza és adta elő Cseh Tamás két részletben, két Magyarországon: 1979-ben és 1992-ben. Ezt a történetet olvasztotta egybe és adja elő a Vígszínház három fiatal színésze: Orosz Ákos, Tóth András és Zoltán Áron. Hogyan boldogul Vizi és Ecsédi ’79-ben, és ’89-ben, milyen akadályokkal kell megküzdeniük? Milyen választ kapnak vagy adnak fontos kérdésekre? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a koncertszínházi előadás is, ami különleges műhelymunka eredménye, Bereményi Géza dramaturgiai közreműködésével.

„Számomra ez az előadás a múlt, a jelen és a jövő megkerülhetetlen ok-okozati viszonyáról, a világtörténelem kisemberekre gyakorolt hatásáról, az emberségről, barátságról, az önfeledt szórakozásról és szórakoztatásáról szól. Örülök, hogy a barátaimmal utazhatok végig estéről-estére a nagyszüleink, szüleink és saját generációm összekötő, nagyon magyar és rendkívül budapesti történelmi-fikciós zenei hullámvasúton, melynek szerelvényeit Cseh Tamás és Bereményi Géza vezeti”

– meséli Orosz Ákos, az előadás egyik szereplője.

A Kelet-nyugati pályaudvar a Frontátvonulás, a Nyugati pályaudvar és a Levél a nővéremnek 2. albumokról tartalmaz dalokat, egyes részekhez pedig Zoltán Áron írt zenét. „Nekem a Cseh Tamás-dalok mindig is javarészt a barátságról szóltak. Gyerekkoromban én is sokat gitároztam, és mindig arról álmodtam, hogy találkozom egyszer egy olyan emberrel, aki, mint Bereményi Géza Cseh Tamásnak, megírja azokat a dalszövegeket, amikkel aztán „meghódítom a világot”. Ez az előadás az első pillanattól fogva egy baráti társaság közös ügye volt, a három színész és két zenész műhelymunkájának eredményeképpen mutattuk be, és a mai napig is megtartottuk bensőséges hangulatát.”

De mégis mi lehet az, ami arra késztet fiatal művészeket, hogy ezekkel a szövegekkel és dalokkal dolgozzanak?  „Gyerekkorom óta hallgatom ezeket a számokat. Akkor még keveset értettem belőle, de már tudtam a szövegeket és énekeltem a régi kazettákkal együtt. A dalok bennem értek meg és fontos részét jelentik a személyiségemnek. Mindig furcsállom, hogy Cseh Tamásra valami rózsaszín mosolygós nosztalgiával gondolnak az emberek. Ezekben a dalokban és ebben az életműben nincs semmi nosztalgikus. Nagyon is aktuális és fájó örök magyar lélek van bennük. Antoine és Desiré, Vizi és Ecsédi, Irén, Lee van Cleef, Dodó néni: Nem egy elmúlt kor emlékei, hanem mi magunk vagyunk” – emeli ki Tóth András. Január 22-én Kelet-nyugati pályaudvar élő koncertszínház a Vígstreamház közvetítéssorozatában.

További információ, jegyek: https://eszinhaz.hu/koncertek/elo/cseh_tamas-202101222000



Majer Judit
Majer Judit
Műfajtól függetlenül képes vagyok rajongani filmekért és sorozatokért, igyekszem bennük meglátni a jót, és szeretem őket részletekbe menően is elemezni. Objektív kritika nem létezik, de törekedni kell rá.