péntek, október 11, 2024

Trending

Hasonlóak

Fenntarthatóság és egyéni felelősség – érkezik „A jegesmedvék etetése tilos!”

Kovács Domokos és alkotótársai január elején tartották A jegyesmedvék etetése tilos! című előadás szimbolikus olvasópróbáját, hiszen a produkció nonverbális fizikai báb-tánc-színházi játéknak készült. Az előadás témája a környezetvédelem fontossága, kisebbség és többség társadalmi egymásnak feszülése és a fenntartható fejlődés mellett az emberség, az állatiasság, és annak a morális kérdésnek a körbekémlelése, hogy miért is tilos etetni a jegesmedvéket. A céljuk az volt, hogy a jegesmedvék metaforikus szintre emelésével több társadalmi problémára is rámutassanak. A próbafolyamatról rendszeresen beszámoltak, minden hónap 19-én videóbloggal jelentkeztek a művészek.

Kovács Domokos így mesél az előadás ötletéről:

„Nagyon foglalkoztat a különböző, kiszolgáltatott helyzetben lévő társadalmi csoportok elnyomása, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásának lehetősége. Valószínűleg ezért is hatott rám ilyen elemi erővel a National Geographic fotósának azon felvétele, amelyen egy éhhalállal küzdő jegesmedve utolsó perceit örökítette meg, ahogy az állat élelem után kutat a szemétben. Rögtön felmerült bennem a kérdés, hogy lehet az, hogy Kanadában törvény tiltja a segítségnyújtást, miközben az emberi viselkedésünk, így a globális felmelegedés és a túlzott szeméttermelés az okozója annak, hogy a medvék mára veszélyeztetett fajjá váltak?”

Az előadás nem lineáris történetmesélésen alapul, sokkal inkább az asszociációk és érzetek világába vezeti a nézőket. A két tehetséges fiatal bábművész Nagy Petra és Kovács Domokos allegorikus tánca a fehér térben felidézheti számunkra Paul Nicklen fotósorozatát a haldokló jegesmedvéről ugyanúgy, mint tengeren úszó olajfoltokat vagy az egyre olvadó jégszigeteket az Északi-sarkvidéken, de akár két embert is, akik a túlélésért vívnak kíméletlen harcot.

A jegesmedvék etetése tilos!
Fotó: Sín Olivér

Az előadás formanyelvével is az asszociációk áramlásának segítésére törekszenek a tánc és a bábszínház egyesítésével, valamint a szöveg teljes kiiktatásával. A zenéért Tarr Bernadett, a feldolgozó foglalkozás fejlesztéséért Milovits Hanna, a dramaturgiáért Nagy Orsolya felel. A mozgástervezésben a művészek konzulense volt tanáruk a Színház és Filmművészeti Egyetemről, Fejes Kitty koreográfus.

Ezzel az előadással indítja a Manna Produkció a 2020/21-es évadát, és egyben belép a zöld színházak közé, azaz egyetlen új bemutatójához sem vásárol díszletelemeket vagy jelmezt, mindent az elmúlt 12 éves működése során felhalmozott tárgyakból és ruhaneműkből, illetve csak használtan – esetleg más színházaktól átvett – beszerzett anyagokból valósít meg. A jegesmedvék etetése tilos! produkció az első olyan előadásuk, mely már a zerowaste mozgalomhoz való csatlakozás jegyében született.

A jegesmedvék etetése tilos!
Fotó: Kállai Tóth Anett

A Manna és a Bethlen Téri Színház közös bemutatóját először 2020. szeptember 19-én láthatja a közönség. A produkciót ebben az évadban rendszeresen műsorára tűzi a színház, ahol a diákcsoportok jelentkezését is fogadják, akik szeretnének részt venni az előadáshoz kapcsolódó feldolgozó foglalkozáson is.

Játsszák:
Nagy Petra
Kovács Domokos

Zeneszerző: Tarr Bernadett
Látványtervező: Mihály-Geresdi Zsófia
Konzulens: Fejes Kitty
Dramaturg: Nagy Orsolya
Drámainstruktor: Milovits Hanna
Rendezőasszisztens: Horváth-Láng Zsuzsa
Produkciós vezető: Gáspár Anna

Rendező-koreográfus: Kovács Domokos

Majer Judit
Majer Judit
Műfajtól függetlenül képes vagyok rajongani filmekért és sorozatokért, igyekszem bennük meglátni a jót, és szeretem őket részletekbe menően is elemezni. Objektív kritika nem létezik, de törekedni kell rá.