A várhatóan jövő szerdán megjelenő Legendás állatok: Grindelwald bűntettei Blu-ray kiadásán, ha minden igaz elérhető lesz a film, 7 perccel hosszabb rendezői változata, ami eddig nem látott jeleneteket tartalmaz majd. A netre azonban már most felkerültek ezek a jelenetek, sőt még azokon kívül is kaptunk pár plusz szcénát, ami eredetileg a vágószoba padlóján végezte. Ezek összesen nem kevesebb, mint 14 percet tesznek ki.
Credence Reborn
Ez a kimaradt jelenet tulajdonképpen a film eredeti nyitánya lett volna Grindelwald szökése helyett, ami sokkal szorosabban kötötte volna össze a cselekményt az első filmmel, ugyanis rögtön a Legendás állatok és megfigyelésük végétől, azaz Credence menekülésétől veszi kezdetét. Ezután látjuk, ahogy a fiú fekete füstként bolyong a városban, ahol végül rábukkan az örökbefogadásáról szóló dokumentumokra. A jelenetben látható vizuális effektusok azonban nincsenek teljes egészében befejezve.
Hossz: 1:58
At the Docks
Credence azt figyeli, ahogy a Circus Arcanus tagjai épp összepakolnak és Amerikából Európába tartanak. Később a cirkusz tulajdonosa beengedi a fiút, hogy velük tarthasson. A jelenetben a vizuális effektusok szintén nincsenek teljes egészében befejezve.
Hossz: 0:58
Walk n Talk
Rövid, de annál fontosabb kimaradt jelenet. Göthe és Albus Dumbledore arról beszélgetnek, hogy a Roxfort igazgatója miért küldte egykori tanítványát New York-ba. Ez lett volna továbbá eredetileg az első olyan szcéna a filmben, amiben felbukkan Dumbledore.
Hossz: 0:42
Ballroom Dance
Ismét egy fontos kimaradt jelenet. Leta és Theseus ebben egy fogadáson vesznek részt, ahol, miután felismerik a lányt többen összesúgnak, hogy hallottnak hitt testvére mégis életben van. Ezután táncosokat láthatunk és megjelenik egy fehér kendő is, ami az obskúrus megfelelője.
Hossz: 2:20
Tina and Skender
Tina látogatást tesz a Circus Arcanus-ban és kihallgatja annak vezetőjét, miközben Credence után nyomoz.
Hossz: 0:27
Newt Basement
Ez egy, a mozis változatban is szereplő jelenet kibővített változata. Göthe itt meséli el a tőle segítséget kérő Kowalski-nak, hogy Párizsba kell utaznia. Néhány legendás állat is feltűnik természetesen és a mozikban látottakhoz képest egy hosszabb interakciónak is szem és fültanúi lehetünk a mágikus lények kutatója és turkásza között.
Hossz: 2:15
Murmuration
Ez a jelenet Credence és Nagini kapcsolatát mélyítette volna tovább. Látjuk, ahogy a két fiatal együtt húzza meg magát egy padláson. Később pedig a fiúból távozik a “gonosz” fekete füst, ami körbe öleli az Eiffel-tornyot. Ezen képsorok egy része egyébként a film előzetesében is szerepelt.
Hossz: 2:27
Newt and Jacob Walk to Kama’s
A kimaradt jelenetek közül talán ez az egyik legkevésbé érdekfeszítő. Azt már a mozis változatból is tudjuk, hogy Göthe és Kowalski követik Yusif Kama-t, aki csapdát állít nekik és fogságba ejti őket. Ez a szcéna igazából annyival nyújt többet, hogy látjuk ahogy a két főhős végig követi az ismeretlen férfit, amit a moziváltozatban nem láthattunk ilyen hosszan.
Hossz: 1:10
Nagini and Credence in Alley
Ez a jelenet is Credence és Nagini kapcsolatát mélyíti. Nagini egy valószínűleg lopott kenyérdarabbal tér vissza a fiúhoz, amit meg is oszt vele. Credence ezt pedig egy gyengéd kéz simogatással köszöni meg neki.
Hossz: 0:45
Dumbledore and McGonagall
Önmagában ez a jelenet sem tartogat nagy izgalmakat, ellenben a Dumbledore és McGalagony professzor közti beszélgetésből száz százalékos bizonyossággal kiderül, hogy valóban a Harry Potter filmekből ismert McGalagonyról van szó és nem az egyik rokonáról. Erre a moziváltozatban nem volt konkrét utalás, mert ott csak annyi hangzott el vele kapcsolatban, hogy “McGalagony professzor”, de miután a Roxfort igazgatója itt kimondja a teljes nevét, megkérőjelezhetettlenné válik, hogy róla van szó.
Hossz: 0:30
Az összes kivágott jelenetet itt tekinthetitek meg teljes egészében:
https://youtu.be/1gf43Gy06E0