Kiderült, milyen hosszú is lesz a TENET

Amikor Robert Pattinson belengette, hogy maratoni hosszúságú lesz Christopher Nolan új filmje, akkor egyesek talán örültek, mások pedig aggódni kezdtek, hogy végig tudják- e ülni majd a moziban a filmet. Nos, az ezzel kapcsolatos pletykák úgy tűnik nem voltak megalapozottak, ugyanis bár, bőven két óra fölötti játékidővel rendelkezik a film, ha a rendező filmbiográfiáját megvizsgáljuk, közelébe sincs annak, hogy a leghosszabb Nolan -filmként üdvözöljük. A film a hírek szerint, ugyanis 2 óra 29 perces lesz, ami csak a negyedik leghosszabb film lesz a Nolan- filmek sorában.



Az eddigi Nolan- filmek játékideje:

Azonban az, hogy mikor tudjuk végre megtekinteni a filmet, még mindig bizonytalan. Az eredeti időpont már így is két csúsztatáson ment keresztül, és nem kizárt, hogy újabb halasztást jelentenek be, ugyanis Amerikában néhány államban, minden eddiginél komolyabb a vírushelyzet, így ezekben az államokban azonnal bezártak ismét a mozik. Az, hogy mikor láthatjuk végre a filmet, még sok mindentől függ, de reméljük, hogy a mostani augusztus közepi időpont lesz a végső!


ForrásMovieweb

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Nagy Norbert
Nagy Norbert
Hello, Norbi vagyok! Kiskorom óta rajongok a filmekért, sorozatokért. Műfajtól függetlenül, bármit megnézek, és szeretem utána kifejteni a véleményem róluk. Kritikáim írásban és videó formájában is megjelennek általában.

Hasonlóak

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...

Ott ér véget, ahol elkezdődött – Insidious – A vörös ajtó holnaptól a mozikban!

Az immár legendás Insidious horrorfranchise záródarabjában a teljes eredeti stáb visszatér, hogy újabb hátborzongató, álomszerű vízióval...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...