82 éves korában elhunyt Jiří Menzel

Hosszú betegség után, most szombaton elhunyt a cseh filmgyártás világhírű rendezője, írója, színésze, Jiří Menzel.

A csehszlovák Új Hullám kiemelkedő alakja, a náci megszállást keserédesen feldolgozó Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjével 1968-ban elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat.

„A művészet azért születik, mert az embereknek szükségük van rá, nem pedig azért, mert az alkotó művész szeretne lenni.”– Jiří Menzel

1986-ban szintén jelölést kapott a szekcióban Az én kis falum című sötét komédiájával. Stílusában előszeretettel ötvözte a szatirikus és ironikus elemeket. Kiválóan értett ahhoz, hogy a vásznon életre keltse a korabeli klasszikus cseh karaktertípusokat. Hosszú pályafutása alatt sokszor dolgozott együtt a híres cseh íróval, Bohumil Hraball-al. A Sörgyári Capriccio és a Szigorúan ellenőrzött vonatok mellett a Pacsirták a cérnaszálon is Hrabal művéből készült adaptáció. Utóbbit 1969-ben betiltották és csak a kommunista rezsim bukása után vált ismét elérhetővé.

Életművét megkoronázva megkapta Berlinben az Aranymedvét, kimagasló alkotói munkáját elismerve pedig a Karlovy Vary Filmfesztiválon is díjazták. Több mint 20 filmet rendezett és legalább annyit is írt, emellett vagy 80 alkotásban színészi szerepet is vállalt. Legutóbbi alakítása 2018-ban Martin Sulik A tolmács című filmjének a címszerepe volt.


Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Érsek Ádám
Érsek Ádám
Üdv a fedélzeten! A filmek világa már akkor elragadott, amikor még azt hittem, hogy a filmeket apró emberek csinálják élőben a televízióban. A film számomra egy lelki utazás, szenvedély és hivatás. Azért munkálkodom, hogy minél többekkel megosszam azokat a csodákat, amik a képernyőn nyújtózkodnak felém.

Hasonlóak

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...

Ott ér véget, ahol elkezdődött – Insidious – A vörös ajtó holnaptól a mozikban!

Az immár legendás Insidious horrorfranchise záródarabjában a teljes eredeti stáb visszatér, hogy újabb hátborzongató, álomszerű vízióval...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...