„Egyszer a kutya és/vagy az izmoscsávó miatt megnézhető, gyerekeknek a kutya ellenére nem ajánlott…”
Holivúd minden valahány évben kiöklendezik magából valami cuki-vicces kutyácskás filmet, a legùjabbik a magyar mozikban most debütàlò Katonadolog. Ilyenkor az adott fajta egy időre iszonyatosan divatos lesz, mert a világ összes agyatlan hülyéje azt hiszi, hogy a skót juhász Indiana Jones-nak születik, a német juhász rendőrnek, a bernáthegyi bébiszitternek, a mókás szőrös keverékek meg tudnak kommunikálni az ufókkal. A kutyatartási szokásokra gyakorolt kellemetlen utóhatásuktól függetlenül én mindig is imádtam ezeket az alkotásokat (saját generációm kedvencei a Kutyám, Jerry Lee és az Egyik kopó, másik eb volt), a kutyák tök jó kunsztokat tudtak, a sztori szórakoztatóan bárgyú volt, a férfi főszereplő kellően sármos. No most, aki ilyesmiben gondolkodik, az lehetőleg ne nézze meg ezt a filmet. Én szóltam!
A veterán Jackson Briggs-re (Channing Tatum) eléggé rájár a rúd. Koponyasérüléssel és poszt-traumatikus problémákkal szerelték le az amerikai hadsereg egyik emblematikus alakulatától, a Ranger-ektől, de sehogy se találja a helyét az ún. normális életben. Minden álma, hogy újra bevetésre mehessen, hiszen csak a harctéren érzi jól magát, de ehhez szüksége lenne valamelyik felettese ajánlására. Végül megkecsegtetik, hogy ha elesett bajtársa temetésére elviszi annak repüléstől iszonyodó, rengeteg bevetést megjárt, hősként tisztelt, de amúgy teljesen elmebeteg, Lulu névre hallgató szolgálati kutyáját, esetleg szólhatnak pár jó szót az érdekében.
A Katonadolognak a címe is, az előzetesei is valami roppant vidám dolgot sugallnak. Ehhez képest egy road movie-val dolgunk, ahol ember és állat 2500 mérföldnyi valóságos és több millió kilométernyi spirituális utat megtéve megpróbálja feldolgozni azt a poklot, amit „háború” címszó alatt megéltek. A témafelvetés kimondottan dicséretes. Piros pontot érdemel a gondolat, hogy míg az ember a háborúban hősiességet, bajtársi közösséghez tartozást, célokat és küldetéseket lát (legalábbis eleinte), a kutya egyszerűen dolgozik. (A dolgozó kutyákat egyébként csak 2000 óta kötelező hazahozni a háborús övezetekből. Régebben otthagyták őket a sunyiban…) Míg az embernél a legócskább kifogások egyike a „parancsra tettem”, a kutya egész életének ez a mottója. Az ember a háborúban tucatnyi erkölcsi dilemmával kerül szembe. A kutya számszakilag nulla darabbal. És mégis, mindkét érzékeny, intelligens emlős idegroncsként tér haza – ki ezért, ki azért – hogy adott esetben egymásban találják meg a megváltást.
Igen ám, de a Katonadolog nem egy tízsoros filozófiai szösszenet, hanem egy egész estés film. Azt kell mondanom, hogy a fenti tíz sor sajnos nem tölti ki a másfél órát. Az alkotók egyértelműen nem akartak habkönnyű kutyás vígjátékot csinálni, viszont azt nem igazán tudták belőni, hogy pontosan mit akarnak. Briggs és Lulu utazásának nyilván van kezdő és végpontja, de a kettő közt nem nagyon van íve. A cselekmény helyenként nagyon leül, a jellemek változása pedig fájóan mesterkélt. A viccek némelyike elcsépelt, egyik-másik kimondottan kínos, mint például az a jelenet, ahol Briggs csajokat próbál felszedni egy bárban, és 5 perc alatt a 21. század összes sztereotip nőalakjával találkozik. Channing Tatum, mint főhős esetében inkább a csodálatos fizikumról, semmint az Oscar-díjas alakításról zenghetünk ódákat, a „csókosajakú férfiasférfi” motívumhoz viszont a film alapvetően komor hangulata nem igazán passzol.
Ami a kutyás jeleneteket illeti – elvégre aki nem Tatum rajongó, az nyilván ezért ül be erre a mozira – a Lulut alakító három belga juhász (Britta, aki a legtöbbször látható, valamint Lana és Zuza) igazán szép munkát végez Andrew Simpson vezető tréner felügyelete alatt. Tatum (aki szerint egyébként „még mindig egyszerűbb kutyákkal dolgozni, mint egyik-másik színésszel”) a film elkészítése előtt egy teljes évig intenzíven tréningezett mindhármukkal, hogy a lehető legtöbb jelenetet valóban együtt vehessék fel (amúgy azonnal láthatjuk, nagyjából hol állhatott a kiképző a felvétel során, a kutyák szemkontaktusa végig rezzenéstelen). A malinois azonban – a közmondásos medvéhez hasonlóan – nem játék. Mint a főszereplő-rendező megfogalmazta: „Nem kellett őket túl sokat kapacitálni, hogy támadjanak”. A színész valószínűleg még jó darabig viselni fogja egy impozáns fogsor nyomát a se… a szebbik felén, ráadásul abban a jelenetben, ahol megpróbál elvenni egy plüssjátékot Lulutól, valamelyik négylábú színésznő a háromból az arcába is belekapott. Mindezekkel együtt emelem kalapomat a csillagos égig és még azon is túl, hogy nem bohóckodtak gagyi CGI kutyoid lényekkel, inkább vállalták a valódi kutyákkal végzett munkát. Harrison Ford elmehet a fenébe a háromdés emberállat szánhúzó rémséggel. (Állatvédők megnyugtatására: a werkfilmekben világosan látható, hogy a kutyák örömmel dolgoztak, és bőséges pozitív megerősítést kaptak). Tatumnak, illetve rendezőtársának, Reid Carolin-nek és a forgatókönyvíró Breet Rodriguez-nek nem ez az első filmje a hadseregben szolgáló kutyákról, 2017-ben mindhárman producerként működtek közre a War Dog: A Soldier’s Best Friend című dokumentumfilm elkészítésében. Lulunak pedig Tatum saját, nemrégiben elveszített, imádott kutyáját hívták, akivel a színész gyakran utazott együtt.
A főszereplő rengeteg interjúban hangsúlyozza, és magam is szeretném ehelyt megerősíteni, hogy a malinois – melynek egyik jelzője a rengeteg közül a „bespeedezett német juhász” – nem aranyos, nem cuki, és alapvetően nem családi kutya. Rengeteg munkával és komoly szakértelemmel esetleg azzá tehető, de akkor már egyszerűbb valami mást választani (aki mindenáron valamilyen filmes ikont akar, fogadja örökbe Channing Tatumot. Tuti hálásabb lesz a simogatásért.) Nekem német juhászaim vannak, akikkel speed nélkül is napi egy órát kell dolgozni, belga kollégájánál viszont a másfél óra a MINIMUM, máskülönben ún. anyagi kárt fog okozni. Mi?… Ja… Hogy mi van a filmmel? Nem túl jó. Egyszer a kutya és/vagy az izmoscsávó miatt megnézhető, gyerekeknek a kutya ellenére nem ajánlott, az enyém egyszerűen bealudt rajta, neki kár volt a mozijegyért.
