Jamie Lee Curtisnek megvan a maga véleménye az új Halloween-filmről

Gyilkos Halloween című filmet – amely eredetileg tavaly jött volna ki a mozikban, de a járvány miatt el kellett halasztani a bemutatót – rendkívül aktuálisnak tartja a főszereplő Jamie Lee Curtis. Voltaképpen még örül is a késésnek.

„A 2018-as film azért volt aktuális, mert akkor jött ki, amikor tetőzött a Me Too mozgalom, és a történet mondanivalója egybecsengett az akkori eseményekkel – mondja a színésznő. – A három évvel ezelőtti Halloween arról szólt, hogy egy nő 40 éven át hordozza magában a traumát, aztán hirtelen tele lesz a hócipője, és szembeszáll azzal, aki gyötrelmet okoz neki – pont úgy, mint azok a nők, akik csak sok év után leplezték le erőszaktevőiket. A Gyilkos Halloween ismét csak húsbavágóan érvényes módon reflektál a világban végbemenő folyamatokra. A hősnő, Laurie eddig magányosan, esetleg egy-két segítőtárssal harcolt a maszkos rém ellen, most azonban az egész környék fellázad, az emberek felfegyverkezve kitódulnak az utcára, igazi lincshangulat érződik a levegőben. A sokáig lappangó trauma felszínre törése után most eljött a Harag Napja. Ha a Capitolium ostromára gondolunk, egyértelmű a párhuzam.”

Aki arra számít, hogy Haddonfield nagyon dühös polgárai közös erővel legyőzik Michael Myerst, azt emlékeztetjük, hogy jön még egy rész, a Halloween Ends, ahol talán sikerül pontot tenni az ámokfutás végére. Talán.

A Halloween Kills hazai bemutatója: 2021. október 21.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.

Hasonlóak

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...

Ott ér véget, ahol elkezdődött – Insidious – A vörös ajtó holnaptól a mozikban!

Az immár legendás Insidious horrorfranchise záródarabjában a teljes eredeti stáb visszatér, hogy újabb hátborzongató, álomszerű vízióval...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...