Ethan Hawke majdnem belerokkant, amikor elvált Uma Thurmantől

Öt évig alkotott egy párt Uma Thurman és Ethan Hawke, miután az antiutópisztikus Gattaca című sci-fi montreali forgatásán egymásba szerettek.

Akkor váltak szét útjaik, amikor kiderült, hogy Hawke viszonyt folytat gyermekeik, Maya és Levon bébiszitterével. A színész határozottan tagadta a vádat, és arra hivatkozott, hogy a házasság a rájuk nehezedő túl nagy nyomás miatt esett szét, ám a 2005-ös válás után nyíltan együtt járt Ryan Shawhugheszal, tehát a feltételezés nem lehetett teljesen alaptalan. 

Thurmant nagyon megviselte a válás, amiről többször nyilatkozott, de nem járt jobban Hawke sem, aki most úgy véli, 27 évesen még teljesen éretlen volt ahhoz, hogy megházasodjon. Ő is teljesen összetört, hogy Thurmannel el kellett válniuk. Aztán elég gyorsan magára találhatott, mert 2008-ban lánya született Ryantől, és még abban az évben összeházasodtak. Azóta még egy lányuk született. 

Hawke annak idején azzal írta be magát Hollywood történetébe, hogy az X-generáció tipikus útkereső fiatalját – majd kevésbé fiatalját – alakította a Nyakunkon az életben, illetve a Mielőtt felkel a nap-trilógiában, amely filmeket a nemzedék megkerülhetetlen krónikása, az ötszörös Oscar-jelölt Richard Linklater rendezte.  

Most viszont dermesztő sorozatgyikosként köszönthetjük a Fekete telefon című misztikus thrillerben. A színész eredetileg nem akarta elvállani az álarcot viselő mániákus gyerekgyilkos szerepét, mert érthető okokból nem volt neki elég szimpatikus a karakter, de a forgatókönyv olvastán olyan sejtése támadt, hogy élete talán legnagyobb szakmai lehetősége talált rá.   

Friss

Közös nevező: Farkas Attila és Farkas Éva kiállításán jártunk

2021-ben nyitotta meg kapuit a Bura Károly Galéria. Itt élt a híres prímás, Bura...

Alice Határországban kritika (Alice in Borderland 2022, Netflix) – Meglehet-e menekülni a haláltól?

Életre halálra szóló játékok. Logika, kitartás, csapatmunka és erő. Ezek kellenek ahhoz, hogy valaki...

A titokzatos nő kritika (Decision to Leave/Heojil kyolshim, 2022) – A bűn, és a szerelem összefonódása

Ez az alkotás, annak a Park Chan-wooknak a legújabb műve, akinek az életművében már...

Babylon kritika (Babylon, 2022) – Betekintés Hollywood legmélyebb bugyraiba

Damien Chazelle korunk egyik legnagyobb tehetsége. Még csak 37 éves, de már olyan nagyszabású...
Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.

Hasonlóak

Így lett vírusvideó a gyilkos robot tánca

Elárvul egy kislány, Cady, ám nagynénje, Gemma szerencsére robotmérnök és feltaláló, ezért összeszerkeszt neki...

Díjeső hullhat a Babylonra

Öt Arany Glóbuszra jelölték a Babylon című gigantikus filmeposzt – több mint háromórás időtartamával, a nagyszabású...

A Vérapó kihagyhatatlan, mert a Mikulás drágán adja az életét

Bevallottan a Drágán add az életed! volt az egyik ihletforrás a Vérapó című vidám karácsonyi gyilkolászás alkotói számára:...