péntek, március 29, 2024

Ezt az öt filmet ajánljuk idén augusztusban!

Halálos iramban: Hobbs és Shaw

Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, miközben próbálták lenyomni a másikat. Ám amikor egy kibergenetikusan felturbózott anarchista (Idris Elba) megkaparint egy alattomos biofegyvert, amely örökre megváltoztathatja az emberiséget – és legyőz egy briliáns és vakmerő szakadár MI6 ügynököt (Vanessa Kirby, The Crown), aki történetesen Shaw húga – a két esküdt ellenségnek össze kell állnia, hogy elkapják az egyetlen fickót, aki talán még náluk is vagányabb.

Ezért várjuk: A Halálos iramban franchise-hoz hasonló csak nagyon kevés volt a filmtörténelem során. Ugyanis igazi ritkaság számba megy az, hogy egy filmes sorozat első néhány része, habár sikeres a pénztáraknál, mégsem képes igazán bankot robbantani, sőt a kritikusok is porrá alázzák. Az igazi csoda pedig most jön, mert a széria a negyedik résztől kezdve olyan erőre kapott, hogy a hetedik rész, már bőven milliárd feletti összeget termelt. Éppen ezért a gyártó Universal stúdió – érthető módon – addig szeretné ütni a vasat, ameddig még meleg. Így a kilencedik és tizedik rész mellé egy spinoff filmet is berendeltek, ami Dwayne Johnson és Jason Statham párosára koncentrál majd. Az eddigi előzetesek alapján pedig az első különálló Halálos iramban mozi nem fog csalódást okozni a széria szerelmeseinek, mert a látványos akció jelenetek és autósüldözéses mellé kapunk néhány combos egysorost is.

Eredeti cím: Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw
Korhatár:
16+
Műfaj:
akció, kaland
Játékidő:
135 perc
Rendező:
David Leitch
Főszereplők:
Dwayne Johnson, Jason Statham, Idris Elba, Vanessa Kirby, Helen Mirren
Hazai bemutató:
2019. augusztus 1.
Forgalmazó:
UIP-Duna Film

Volt egyszer egy…Hollywood

1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában.
Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is….

Ezért várjuk: Ezt szerintem kár is túl ragozni, hiszen egy új Tarantino film mindig eseményszámba megy. De a mester ezúttal minden eddiginél olyanabb témát választott, ami közel áll a szívéhez, vagyis Hollywoodot és annak csillogó, valamint árnyoldalának bemutatását. És teszi majd mindezt olyan nem mindennapi szereplőgárda segítségével, amilyenről más rendezők csak álmodhatnak. A főbb szerepekben Leonardo DiCaprio-t, Brad Pitt-et és Margot Robbie-t láthatjuk, de mellettük olyan további sztárok adták a nevüket hozzá, mint Al Pacino, Kurt Russell, Luke Perry, Dakota Fanning, Timothy Olyphant és Bruce Dern.

Eredeti cím: Once Upon a Time … in Hollywood
Korhatár: 16E
Műfaj: dráma, vígjáték
Játékidő: 161 perc
Rendező: Quentin Tarantino
Főszereplők: Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Margot Robbie, Maya Hawke, Kurt Russell, Al Pacino
Hazai bemutató: 2019. augusztus 15.
Forgalmazó: InterCom

Angry Birds 2: A film

A madarak még mindig dühösek. Madársziget boldog lakói, és köztük a három jómadár, Piros, Chuck és Bomba mindig jót akar, és jó kedvre vágyik, de valami folyton közbejön, ami miatt kénytelenek csúzlit ragadni, és nagy dúlva-fúlva harcba szállni. Szerencsére nekik az áll jól, ha dühösek…

Ezért várjuk: 2016-ban a Rovio telefonos játékából készült animációs feldolgozás hatalmas meglepetés siker lett. 73 milliós költségvetés mellett ugyanis világszinten nem kevesebb, mint 352 millió dollárt fialt. És az első Angry Birds film, minőségében a legtöbbekhez hasonlóan mi is kellemesen csalódtunk három évvel ezelőtt. Kezdetben azt hittük, hogy nem lesz más, mint egy méregdrága és fantáziátlan reklám az applikációnak. Ennek ellenére meglepően jó poénokkal operált és a kivitelezés is pofásra sikeredett. És az eddigi ízelítők alapján úgy tűnik a folytatás is hozni fogja annak minőségét és szellemiségét. Úgyhogy mi várjuk az augusztusi premiert!

Eredeti cím: The Angry Birds Movie 2
Korhatár: 6E
Műfaj: animációs, kaland, vígjáték
Játékidő: 96 perc
Rendező: Thurop Van Orman
Főszereplők: Bill Hader, Jason Sudeikis, Peter Dinklage, Danny McBride
Hazai bemutató: 2019. augusztus 15.
Forgalmazó: InterCom


Aki bújt

A film egy fiatal menyasszonyról (Samara Weaving) szól, aki miután feleségül megy vőlegényéhez (Mark O’Brien), egy gazdag, különc család (Adam Brody, Henry Czerny, Andie MacDowell) tagjává válik. A család által követett hagyományok halálos játékká fajulnak, mely során mindenki az életben maradásért küzd.

Ezért várjuk: Ez a kvázi semmiből érkező horror-thriller rögtön az év egyik legjobban várt alkotásává lépett elő, miután előzetese néhány hete napvilágot látott. Habár az Aki bújt első ránézésre nem találja majd fel a spanyol viaszt és számos hasonló alkotást láthattunk már az elmúlt évek során, mégis valamiben különbözik a tucat horroroktól. Ez pedig nem más, mint az alkotást körül lengő fekete humor, ami vélhetően tökéletes egyensúlyban lesz a vérengzésekkel.

Eredeti cím: Ready or Not
Korhatár: 18E
Műfaj: horror, thriller
Játékidő: 95 perc
Rendező: Matt Bettinelli-Olpin, Tyler Gillett
Főszereplők: Samara Weaving, Andie MacDowell, Adam Brody
Hazai bemutató: 2019. augusztus 22.
Forgalmazó: Fórum Hungary

A bűn királynői

A Hell’s Kitchen New York legrosszabb hírű negyede – és nem véletlenül: ez a környék az ír maffia központja, a maffiózók országa. Egy helyi banda három tagját mégis letartóztatja az FBI – a nyomukba három család marad védtelenül és pénztelenül. A három feleség azonban nem fogadja el a helyzetet. Nem hajlandóak elfogadni a kiszolgáltatottságot, a kezükbe veszik az ír maffia ügyeit, és meglepően hamar alkalmazkodnak a helyzethez. Az üzlet felvirágzik, ellenfeleik pedig kénytelenek megtanulni, hogy milyen az, amikor a fegyverek női kézbe kerülnek…

Ezért várjuk: Egy DC adaptációra általában mindenki felkapja a fejét, még akkor is, ha abban nem jelmezes szuperhősök a főszereplők. Ez a helyzet a Bűn királynői című mozival is, ami szintén az előbb említett képregénykiadó egyik műve (The Kitchen) szerint készült. Előzetesi alapján pedig egy korrekt alvilági filmet kapunk majd, melyben most nők kapják a főszerepet. A produkció egyébként annak ellenére is ígéretes, hogy a sokak által nem kedvelt Melissa McCarthy játssza az egyik fő karaktert. Számukra megnyugtató lehet az a hír, hogy a színésznő ezúttal visszafogja magát és komolyabb oldalát mutatja majd.

Eredeti cím: The Kitchen
Korhatár: 16E
Műfaj: akció, krimi, dráma
Játékidő: 102 perc
Rendező: Andrea Berloff
Főszereplők: Melissa McCarthy, Elisabeth Moss, Domhnall Gleeson, Tiffany Haddish
Hazai bemutató: 2019. augusztus 29.
Forgalmazó: InterCom


Friss

Feltámasztási kísérlet – A törvény nevében 4.évad (True Detective Season 4, HBO Max -2024) kritika

A törvény nevében sorozat 2014-ben indult és Nic Pizolatto showrunner rögtön egy olyan évadot...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...

Katonadolog, avagy a kutya, amelyik se nem ugat, se nem harap: Katonadolog (Dog, 2022 – United Artists Releasing) kritika

"Egyszer a kutya és/vagy az izmoscsávó miatt megnézhető, gyerekeknek a kutya ellenére nem ajánlott..." Holivúd...

Tisztítótűz: Akik az életemre törnek (Those Who Wish Me Dead, 2021 – New Line Cinema) kritika

Februárban a hazai HBO Go-ra is megérkezik Taylor Sheridan (Wind River - Gyilkos nyomon)...