Bohém műgyűjtő

Csütörtöktől láthatják az érdeklődők a világ egyik leghíresebb műgyűjtőjéről készült filmet a mozikban.

Marguerite „Peggy” Guggenheim (1898-1979) a modern művészet leghíresebb gyűjtője és pártolója volt. Örökségét apjától, Benjamin Guggenheimtől örökölte, aki a Titanicon vesztette életét. 2,5 millió dolláról van szó, ami mai számokat nézve nagyjából 36,9 millió dollárt jelentett akkor. A pénzzel és a személyiséggel, amit örökölt, jelentős befolyást gyakorolt a modern művészetre és a világra. Nem véletlenül, hiszen ha figyelembe vesszük a kort, egyedülállónak számított mint női műgyűjtő. De fontos szerepet töltött be sok más téren is. Példának okáért, ha ő nincs, ma nem biztos, hogy úgy ismernénk Jackson Pollockot, mint most, mivel Peggy fedezte fel az 1940-es években. Az sem volt másodlagos, hogy a kor fontosabb művész férfijai számára is meghatározó volt a jelensége, példának okáért Samuel Beckett, vagy második férje, Max Ernst is jól szórakozott a társaságában. Tagadhatatlan, hogy volt valami különleges és megkapó Marguerite Guggenheimben. Ezt bizonyítja az is, hogy 1948-ban Velencébe költözött, ahol megvette a Palazzo Venier dei Leoni-t és berendezte végleges otthonának. A palota ma is őrzi a nevét, illetve a világ egyik fundamentális gyűjteményét. A kollekcióban található Kandinszkij, Klee, Picasso, Chagall, Miró, Modigliani, Dalí, Ernst.

Bohém műgyűjtő
Forrás: dw.com

A híres nő életpályáját bemutató dokumentumfilm – A művészet megszállottja – fő irányadója Jacqueline B. Weld életrajzi bestsellere volt, akinek Peggy élete utolsó interjúit adta. A felvételeket sokáig elveszettnek hitték, ám több évtized után végre ebben a filmben napvilágra kerülnek. A forgalmazó szerint a bohém műgyűjtő élettörténete nemcsak egyszerűen egy száraz biográfia, hanem egy szinopszisa is a 20. századi művészettörténetnek. Így a nézők nemcsak egy érdekes nő életét ismerhetik meg a moziban, de kikupálódhatnak történelemből és a modern művészetekből. A hitelesség érdekében pedig számos szakértő, pályatárs és híresség is szerepel a filmben, aki valamilyen módon kapcsolódhat Peggy életéhez, karrierjéhez.

A díjnyertes portréfilm premierje a New York-i Tribeca Filmfesztiválon volt 2015-ben, Lisa Immordino Vreeland rendezésében. Október 8-tól itthon is látható a film a mozikban.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Zai Vivien
Zai Vivien
Sziasztok, Vivi vagyok! Igazi sorozat és filmfüggő vagyok. Leginkább az elgondolkodtató tartalmakat szeretem, vagy az akciódús jeleneteket. Nem véletlenül, mivel óriási képregényrajongó vagyok. Kiskoromtól kezdve a mindennapjaim része volt Pókember, Batman, Catwoman, Buffy stb. A filmek terén örök rajongója leszek a klasszikus, régi romantikus filmeknek. Másfél óra tömör gyönyör a legtöbb és néha igazi kincseket lehet találni. Az életem másik meghatározó része bölcsészként az irodalom, minden mennyiségben. A klasszikusoktól az abszurd posztmodernig mindent elolvasok.

Hasonlóak

Katonadolog, avagy a kutya, amelyik se nem ugat, se nem harap: Katonadolog (Dog, 2022 – United Artists Releasing) kritika

"Egyszer a kutya és/vagy az izmoscsávó miatt megnézhető, gyerekeknek a kutya ellenére nem ajánlott..." Holivúd...

A tökéletes öndefiníció: All Machines Will Fail: And We (2022) kritika

Végre megjelent az All Machines Will Fail debütlemeze és iszonyatos erővel ránt a mélybe. Az...

Koprodukcióban mutatja be Göncz Árpád drámáját a Csokonai és a Terminál Workhouse

Február 10-én, Göncz Árpád születésének 100 évfordulóján jelentette be együttműködését a XV. kerületi kulturális...