A Filmgyűjtés tegnapi videójában a Ready Player One fémdobozos változatával ismerkedhettetek meg közelebbről, ma pedig a 2013-as Tűzgyűrű folytatásának szintén limitált fémdobozos kiadásairól kaphattok szélesebb körű ismertetőt. Mert bizony a Bontonfilm forgalmazásában megjelent alkotás kétféle steelbook változatban is megvásárolható.
Leírás
John Boyega (Star Wars: Az ébredő Erő) alakítja a lázadó Jake Pentecostot, az egykor szépreményű Jaeger-pilótát, akinek legendás édesapja életét adta azért, hogy az emberiség legyőzhesse a Kaidzsuknak nevezett óriásszörnyeket. Jake azonban abbahagyta a kiképzést és az alvilágban kereste a boldogulását. Ám amikor újabb, még veszélyesebb támadás fenyegeti pusztulással a világot, kap egy utolsó esélyt, hogy méltó legyen apja örökségéhez: összefog egy csapat tehetséges fiatallal, többek között egykori pilótatársával, Lamberttel (Scott Eastwood – Halálos iramban 8.) és a 15 éves Jaeger-hackerlánnyal, Amarával (az újonc Cailee Spaeny), és lázadást robbantanak ki a pusztítás erői ellen.
Rövid kritikánk a filmről
Az első rész sötét, esős, rejtélyesebb jeleneteivel szemben itt jól megvilágított, átlátható és pörgősebb akciókat nézhetünk. Ahogy általában szokás egy ilyen típusú folytatásnál, minden nagyobb és hangosabb: masszívabb monstrumok, eszementebb történet, külső és belső veszélyek egyaránt, és hatalmas pusztulás. Sőt, most már nem csak a szörnyek, hanem a gépek is egymásnak feszülnek, és közöttük is változatosabb a felhozatal. Így ugyan már elmúlt az acéltitánok-kontra-szörnyetegek kezdeti varázsa, de kárpótol érte pár igazán látványos és szórakoztatóan összerakott jelenet, ahol a rendező remekül érezteti az arányokat is.
Egyéb információk
Extrák
- Audiokommentár Steven DeKnight rendező közreműködésével
- Kimaradt jelenetek – Steven DeKnight választható audiokommentárjával
Ha tetszett a cikkünk akkor lájkold a Filmsomnia, valamint a Filmgyűjtés Facebook oldalát és Youtube csatornáját.