Befutott a Westworld 4. évadának baljós hangulatú előzetese

A Westworld 4. évada nyolc részes lesz és június 27-én tér vissza az HBO és HBO MAX kínálatába.

Hamarosan új évaddal érkezik az HBO egyik leghullámzóbb minőségű sorozata a Westworld. Lisa Joy és Jonathan Nolan (Cristopher Nolan öccse) western/sci-fi sorozata hatalmasat robbant 2016. októberében. Ez nem is olyan meglepő, hiszen olyan színész legendákkal erősített, mint Anthony Hopkins és Ed Harris. Az első évad több szálon futó cselekménye, az érdekes karakterei és meglepő fordulatai, valamint grandiózus fináléja után nem volt kérdés a folytatás lehetősége. Azóta már érkezett egy második, valamint egy harmadik évad is, melyek felemás sikert értek el. Most azonban berobbant a negyedik szezon előzetese, mely egyben a megjelnési dátumot is felfedi.

Az előzetes sok meglepetést, brutális és bizarr jeleneteket ígér, valamint visszatérő szereplőket. Vannak itt égő fákkal tarkított látomások, a szájából legyeket eregető android lány, temérdek akció, visszatérés a parkba és még megannyi érdekesség. Mindehhez pedig a Lou Reed: Perfect day című kultikus dala szolgáltatja a talpalávalót, amely szintén fokozza a már, amúgyis baljós hangulatot.

Az új évadban visszatér többek között Evan Rachel Wood, Thandie Newton, Ed Harris, Jeffrey Wright, Tessa Thompson, Luke Hemsworth, Aaron Paul és Angela Sarafyan, új szereplőként pedig felbukkan a friss Oscar-díjas Ariana DeBose.

Az előzetes ígéretes, de érdemes kivárni a végét, hiszen okozott már csalódást például a második és harmadik évaddal. Mindenesetre mi nagyon kiváncsiak vagyunk mi sül ki belőle és már nem is kell oylan sokat várni, hiszen június 27-én elérhetővé válik az HBO Max kínálatában.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.

Hasonlóak

Spy/Master – Nemzetközi – magyar koprodukcióban készült kém thriller érkezik májusban az HBO Maxra

Az Adina Sădeanu és Kirsten Peters kreátori közreműködésével készült Spy/Master a hidegháború tetőpontján játszódik, és egy kitalált karakter, az Alec Secăreanu (Isten...

A szolgálólány meséjének 5. évada szeptember 15-én érkezik az HBO Maxra

June-nak szembe kell néznie Waterford parancsnok megölésének következményeivel, miközben azzal küzd, hogy újra meghatározza...

Sárkányok háza – bárki nevelhet saját sárkányt a DracARys appal

A Sárkányok háza című új, saját gyártású sorozat augusztus 22-i premierjére készülve az HBO Max ugyanis...