Hivatalos: folytatódik a Vámpírakadémia – sorozat lesz belőle!

Hivatalos: folytatódik a Vámpírakadémia – sorozat lesz belőle!

Az Alkonyat, a Vámpírnaplók, a True Blood és még tucatnyi vámpíros film és sorozat sikerét igyekezett meglovagolni a 2014-es Vámpírakadémia (Vampire Academy) című film is, ami a hatrészes, azonos című YA könyvsorozat 1. részét dolgozta fel. Nem túlzás azt állítani, hogy a film hatalmasat bukott, de mondhatjuk úgy is, hogy a nézők/rajongók felének tetszett, a kritikusok pedig egyenesen utálták. Csak viszonyításképp: a Rotten Tomatoes-on kritikailag 16, míg a nézők szavazata alapján 55 százalékon áll. 

Be kell vallanom, bűnös vagyok, mert valami miatt én imádom – még ha vannak benne borzasztó részek, idétlen dialógusok és gagyi képi megoldások is… A szereplők többsége egyébként remek választás volt, így felfedezhettük a főszereplő Rose Hathaway-t alakító Zoey Deutch-ot is, aki egyébként a Vissza jövőbe filmsorozatból ismert Lea Thompson lánya, az azóta a Gotham sorozatban Jokerként sikereket elért Cameron Monaghant, Dominic Sherwoodot, aki remek árnyvadász volt a Shadow Hunters-ben, az orosz Danila Kozlovskiy-t, aki Oroszország egyik elsőszámú szupersztárjává nőtte ki magát, és nem utolsó sorban az azóta A koronával hatalmas magasságokig jutó Claire Foy-t is.

A rajongók lobbijának köszönhetően az NBC felkarolta a produkciót és Julie Plec executive producer értő kezeire bízta. Hogy miért mondom, hogy értő? Mert Plec irányította a Vámpírakadémia munkálatait is, így úgy tűnik, végre méltó helyére kerül Rose és Dimitri  (a Vámpírakadémia-sorozat producere) sorsa.

Több részletet vagy a szereplőket egyelőre még nem jelentettek be, de azt már tudjuk, hogy az NBC streamingplatformjára, a Peacock-ra fog érkezni a sorozat.

Vámpírakadémia
Vámpírakadémia könyvborító. Kép: Amazon

A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathaway-t két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk.

Friss

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...
Horváth Móni
Horváth Móni
Szia, Móni vagyok! Az Aladdint làttam először moziban és ez, valamint hogy 5 éves korom óta nagy Star Wars rajongó vagyok, biztosan megalapozta a filmek iránti rajongàsomat. Szeretem, hogy női szemmel nézve sokszor eltèr a véleményem 1-1 film esetében és ezt nem is rejtem véka alà.

Hasonlóak

Spy/Master – Nemzetközi – magyar koprodukcióban készült kém thriller érkezik májusban az HBO Maxra

Az Adina Sădeanu és Kirsten Peters kreátori közreműködésével készült Spy/Master a hidegháború tetőpontján játszódik, és egy kitalált karakter, az Alec Secăreanu (Isten...

A szolgálólány meséjének 5. évada szeptember 15-én érkezik az HBO Maxra

June-nak szembe kell néznie Waterford parancsnok megölésének következményeivel, miközben azzal küzd, hogy újra meghatározza...

Sárkányok háza – bárki nevelhet saját sárkányt a DracARys appal

A Sárkányok háza című új, saját gyártású sorozat augusztus 22-i premierjére készülve az HBO Max ugyanis...