A Stephen King- féle adaptációk összességében eddig nem okoztak nagy csalódást. Az átlagos horror felhozatalhoz képest mindig érződött rajtuk, hogy ha a mozi nem is lett hibátlan, azért a sztori kapcsán képviselt értékeket. King egyik novellája került most terítékre, és aki ismerte a történetet, az egy igen jó adaptációra számíthatott.
Sadie (Sophie Tatcher – Boba Fett könyve) és Sawyer (Vivien Lyra Blair – Obi-Wan Kenobi), a két lánytestvér nehezen dolgozza fel édesanyjuk elvesztését. Will (Chris Messina – Fontos vagy nekem), az édesapjuk, aki egyébként pszichológusként dolgozik, próbál segíteni, ám neki is nagyon nehéz a helyzet. Nem könnyíti meg dolgát az sem, hogy a kislány olykor egy sötét alakot lát házukban. De vajon ez a valóság, vagy csak a lány képzeletének szüleménye?
Aki nem ismerte az alapanyagot, annak valószínűleg elsőre egy átlagos, szörnyes, ijesztegetős horrorfilmnek tűnhet A mumus. Ettől, viszont jóval mélyebb a film, ám az alapanyagot kissé kifordítja, így aki egy 1/1-es adaptációra számít, az csalódni fog.
A történet pszichológiai oldalát jól mutatja be a mozi, a nézőnek sem egyértelmű, hogy csak a lányok fejében létezik a mumus, vagy valóban komoly a fenyegetés. Épp ezért a mozi első fele tartogat feszültebb részeket, ám a film végefelé sokat veszít az atmoszférából, és sokszor egy kissé tucathorror érzetét kelti.
Van bőven jumpscare, de ezek, mint általában, kissé öncélúak, és csak néhány esetben működnek. A mozi nagy részében nem is a kislány, hanem tinédzser testvére, Sadie van a középpontban, vele együtt próbálunk rájönni a dolgokra.
Narratív szempontból szerintem egy jobb filmet kaptunk volna, ha az eredeti novellát adaptálják, egy pszichológusnak elmesélt történetet, flashbackekkel tarkítva. Így sajnos belecsúszott egy tipikus, mumusos, győzzük le a szörnyet típusú horrorba.
A színészi alakítások egyébként rendben vannak, és a sokszor csak a sötétbe merengő, árnyékokat szemlélő kameramegoldások is működnek, ám önmagában nem ad semmi többet, mint a hasonló műfajú alkotások.
