A Démonok között franchise legújabb felvonása is a bevételi listák élén nyitott!

Ahogy a Démonok között univerzum eddigi filmjei, úgy a héten bemutatott, A gyászoló asszony című felvonás is az amerikai bevételi listák élén nyitott. Igaz, a 26.5 millió dollár némiképp visszafogottabb, mint a franchise korábbi epizódjainak nyitó hétvégéi, de a 9 millió dolláros költségvetést, már így is sikerült megdupláznia a Warner Bros. stúdiónak. Mentségére szóljon, hogy a marketing csak viszonylag későn fedte fel a nagyközönség előtt, hogy a 2013-ban útjának indult filmsorozat legújabb tagja lesz. A világ többi részéről további 30 millió dollár folyt be, amivel összesen 56.5 milliónál tart a Démonok között sorozat legfrissebb epizódja. Ez önmagában szép teljesítmény, de a többi részhez viszonyítva mégis visszafogott, és mivel jövő héten nyit a Bosszúállók: Végjáték, így szinte esélytelen, hogy hosszú pályafutás elé nézzen, ahhoz viszont ez is bőven elég, hogy tovább táguljon a Démonok között univerzum.

17.3 millió dollárral, két hét után a második helyre csúszott vissza, a DC filmes univerzum eddigi legviccesebb alkotása, a Shazam!. Amerikában ezzel átlépte a 121 millió dollárt, világszinten pedig a 322 milliót. Ezzel továbbra is a DCEU leggyengébben szereplő darabja, és ez valószínűleg nem is fog változni a későbbiekben, de a 100 milliós költségvetéshez viszonyítva szép teljesítmény. 11 millió dollárral a dobogó legalsó fokára a vallási témákkal foglalkozó, Breaktrough léphetett fel. Az alkotás különlegességét az adja, hogy ez az első olyan film, amit a Fox készített, de már a Disney égisze alatt került bemutatásra. Ez az összeg a 14 milliós büdzséhez képest nem olyan vészes. Nem lesz ugyan kiugró siker, de a gyártási költségeken felül némi hasznot azért hozhat. A Bosszúállók: Végjáték, vészesen közelgő bemutatója nem kis löketet adott a Marvel-moziuniverzum első, női főszereplős szuperhős mozijának, a Marvel Kapitány-nak is, ami a múlt heti hatodik helyről a negyedikre lépett elő. Számokban kifejezve ez 9.4 millió dollárt jelent. Amerikában ezzel már túl van a 400 millión, világ szinten pedig az 1 milliárd és 89 millió dolláron, amivel továbbra is az MCU hetedik legsikeresebb darabja.

A Top 10-be sorban a következő filmek fértek még be: Little (8.4 millió), Dumbó (6.8 millió), Kedvencek temetője (4.8 millió), A hiányzó láncszem (4.3 millió), Mi (4.2 millió), Hellboy (3.8 millió). Utóbbi egyébként hét helyet rontott az előző heti helyezésen, amivel bebiztosította magának az év egyik legnagyobb buktájának címét.


Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...