Az Aquaman továbbra is az amerikai bevételi lista élén!

A karácsony utáni első és egyben az idei év utolsó mozis hétvégéje nem hozott túl nagy újdonságot az egy héttel ezelőttihez képest. Az Aquaman másodjára szerezte meg az elsőséget, ezúttal 51,5 millió dollárral, ami már csak azért is remek eredmény, mert mindössze 29%-os esést jelent, a DC idei egyetlen adaptációja számára, ezzel pedig nem sok blockbester büszkélkedhetett el mostanában. Még a Bosszúállók: Végtelen háború és a Fekete Párduc is 55, valamint 44 százalékos visszaesést könyvelhetett el második hétvégéjén. Amerikán belül a DC hatodik filmje ezzel együtt 188 millió dollárnál, világszinten pedig már 749 milliónál jár, amivel sikerült megelőznie az Igazság Ligáját és hamarosan a Wonder Woman-t is lenyomhatja. Sőt, az előrejelzések szerint az is simán benne van a pakliban, hogy a stúdió legsikeresebb filmje legyen.

A második helyen ezúttal is a Disney kissé megkésett folytatása, a Mary Poppins visszatér végzett 28 millió dollárral. A harmadik helyet pedig a múlt héthez hasonlóan az ŰrDongó csípte meg magának 20 millió dollárral. Új belépőként, a Christian Bale főszereplésével készült életrajzi film, a Vice nyitott legjobban. Ez számokban kifejezve 7.8 millió dollárt jelent, ami a meglepően magas – 60 millió dolláros – költségvetéshez mérten nem túl fényes eredmény. Ennél is alacsonyabb összeggel (7.3 millió dollár) kezdte meg pályafutását Will Farrell új vígjátéka, a Holmes és Watson, ami a borzalmas nézői és kritikai vélemények alapján nem is meglepő.

Friss

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...