szerda, november 29, 2023

A DCEU leggyengébb nyitóhétvégéjét szállíthatja a Shazam!

Április 5-én (nálunk már egy nappal korabban) mutatkozik be a nagyérdeműnek, a DCEU legújabb hőse, Shazam! Az elemzők pedig természetesen már most elkezdték megjósolni, hogy mekkora összeggel kezdheti meg pályafutását a Zachary Levi főszereplésével készült szuperhős mozi. Szerintük ez a szám 40 millió dollár környékén alakulhat majd, ami messze a DC filmes univerzum leggyengébb nyitánya lenne. Összehasonlítás képpen az eddigi rekorder, a Batman Superman ellen 166 millióval, a Suicide Squad – Öngyilkos osztag 133 millióval, a Wonder Woman pedig 103 millióval kezdte meg mozis pályafutását.

De még az eddigi leggyengébben nyitó film, az Aquaman is 68 millióval kezdett. Igaz végül ez az alkotás lett a stúdió ékköve, miután globálisan a DCEU filmjei közül neki sikerült elsőként átlépnie az 1 milliárd dolláros álomhatárt. És valószínűleg éppen az Aquaman nem várt sikere miatt nem aggódik a Warner az első hétvégi bevételeket illetően. Plusz az is nyugalomra ad okot nekik, hogy a Shazam! mindössze 80 millió dollárból készült a többi DC film 100-150 milliós büdzséjéhez képest.

Friss

Harc a fronton és a hálószobában: Napóleon (Napoleon, 2023) kritika

Ridley Scott a korához képest igen termékeny rendezőnek számít Hollywoodban. A múltban több, ikonikus...

A legkeményebb pap – A pápa ördögűzője (The Pope’s Exorcist – HBO Max – 2023) kritika

A pápa ördögűzője, annak a Gabriel Amorth atyának az életútjából merített inspirációt, aki a...

Egy bukdácsoló táncos – A balerina (Ballerina – Netflix, 2023) kritika

Ennek a Netflixen megjelent dél-koreai akciófilmnek egyértelműen az volt a célja, hogy John Wick-i...

Scorsese ismét nem okozott csalódást: Megfojtott virágok (Killers of The Flower Moon, 2023) kritika

Csak kevés olyan rendező van jelenleg, akinek ha moziba kerül egy új filmje, az...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...