Van Hollywoodban egy „Black List” névre keresztelt lista, amin azok a filmek szerepelnek, amiket forgatókönyvük alapján a szakma nagyjai érdemesnek tartanak arra, hogy remek filmek készüljenek belőlük, de elkészültük mégis folyamatos nehézségekbe ütközik. Ezen a listán több éve szerepelt az Utazók című film is mielőtt végre megelevenedhetett a filmvásznon.
Az Avalon űrhajó 120 évig tartó útra indult a Homstead II nevű kolonizálás előtt álló bolygó felé. A fedélzeten 5.000 utazó és 259 fős legénység hibernálva várja, hogy megérkezzenek egy eddig érintetlen világba, ahol új életet kezdhetnek. 30 évvel az utazás megkezdése után egy hatalmas meteor vihart követően James Preston (Chris Pratt) hibernáló kamrája meghibásodik és idő előtt ébred fel, a visszahibernálás pedig a hajón nem lehetséges. A kezdeti sokk és kétségbeesés után a hajón pultos szerepet betöltő android (Michael Sheen) tanácsait megfogadva James elkezdi felfedezni az egyedüllétben rejlő lehetőségeket. Luxus szobák kényelmét élvezi, első osztályú éttermekben vacsorázik, és ha úgy tartja kedve mozizik, vagy űrsétára indul. Egy évvel az ébredése után azonban ezek már nem teszik boldoggá a férfit és az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejében. Ekkor botlik bele egyik utazótársának, Aurórának (Jennifer Lwrence) a hibernálókabinjába, akibe azonnal beleszeret és több hétnyi tépelődés után úgy dönt felébreszti a nőt. Idővel pedig kölcsönös vonzalom alakul ki kettejük között később pedig nem várt nehézségek teszik próbára kapcsolatukat.
A film első jó háromnegyed óráját Chris Pratt tisztességes one-man show-ja viszi el a hátán. Habár a készítők nem feltétlenül lehettek meggyőződve arról mennyire is akarják komolyan venni a hangvételt. Pratt karaktere, hiába komoly érzelmi hullámvasúton megy keresztül, a dráma helyett sokszor inkább a humor dominál, ami kétségkívül jól áll a színésznek, de kevésbé a filmnek. Miután pedig felébreszti szíve választottját (egyfajta Csipkerózsika történet modern köntösben) a történet romantikus filmbe csap át. A két főszereplő közti kémia már az első perctől kezdve tökéletesen működik. Külön nézve azonban, filmbeli tettei ellenére is Pratt az, aki közelebb került a szívemhez és ezzel nem leszek egyedül. Jennifer Lawrence tisztességes alakítást nyújt, mint mindig, de a forgatókönyv nem ad elég lehetőséget karakterének, hogy megkedveltesse magát a nézőkkel, pedig a történet szerint ő az „áldozat”, akivel együtt kellene éreznünk.
Az első óra némi üresjárat ellenére is élvezetes néznivaló, James és Arthur eszmecseréi kifejezetten szórakoztatóak, azonban a bonyodalmak kibontakozásával, a film egyre jobban kezd szétesni. Kapkodóvá válik, a logikai bukfencek is megszaporodnak, a lezárás pedig a lehető legsablonosabb. Amikor a hajó már menthetetlen állapotba kerül, és a két főszereplő már teljesen tehetetlen, akkor a semmiből felbukkan Laurence Fishburne karaktere, aki egy olyan karpereccel rendelkezik, amivel a hajó legjobban őrzött részlegeibe is bejuthat bárki. Amilyen hamar a történetbe került, olyan hamar ki is írják őt, de előtte természetesen a két főszereplőre hagyja mindent nyitó karperecét, amivel Pratték meg is mentik a hajó teljes legénységét. Ehhez persze Pratt karakterének fel kell áldoznia magát, de az utolsó percben szerelme mindent megbocsájtva megmenti őt és boldogan élnek, amíg meg nem…
Kezdetben az Utazók egy sokkal kisebb költségvetésű film lett volna, és maga az alap szituáció valóban nem igényelt volna 110 milliós költségvetést, mégis a végeredményt látva örülök, hogy a Columbia Pictures megkockáztatta a nagyobb büdzsét, mert a látvány egészen lenyűgöző. Az Avalon űrhajó kinézete elsőre furának tűnhet, de minél tovább néztem annál jobban tetszett nem mindennapi kialakítása. A vizuális effektek végig fontos szerepet játszanak a film játékideje alatt mégsem éreztem túlzónak egy percre sem.
